Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A City sztárja is megfertőződött a vírussal – HIVATALOS

A szerda esti mérkőzése megnyerése után a Manchester City csapata ezúttal egy szomorúbb hírrel szembesült, ugyanis a klub ikonikus játékosa közölte, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje…

 

A legutóbb a Barcelona csapatával hírbe hozott Sergio Agüero a minap közösségi oldalán keresztül tudatta, hogy megfertőződött a koronavírussal, noha a Manchester City klubikonja elővigyázatosságból már hetek óta házi karanténban tartózkodott:

“Vannak tüneteim, és követem az orvosok utasításait, melyeket a felépüléshez be kell tartanom. Mindenki vigyázzon magára!”

A 32 éves csatár az utóbbi időben egyre kevesebbszer egészséges, a 2020-2021-es idényben is mindössze nyolc pályára lépés jutott neki az első naptári esztendőben, miközben összességében több mint egy évtized alatt már 180 bajnoki gólt szerzett a csapat színeiben. Agüero általános fizikai állapota és gyakori sérülései miatt egyre inkább lefelé áldoz csillaga, és minden bizonnyal a mostani a legutolsó idénye a klubnál, vagyis egy nagy korszak lezárulhat nyáron.

“A számok magukért beszélnek, ő a City valaha volt legjobb támadója” – kommentálta az esetet az angol csapat katalán menedzsere, Pep Guardiola.