Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Vendégként aratott fölényes sikert a Frankfurt! – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 18. fordulójának szombati játéknapján az Eintracht Frankfurt a Bielefeld otthonába látogatott. A vendégek már az első játékrészben eldöntötték a találkozó kimenetelét, végül pedig 5-1-es sikert arattak.

Nagyon jó formában várta ezt a mérkőzést a Frankfurt, hiszen a legutóbbi 6 fordulóban nem találtak legyőzőre, ráadásul ebből a 6 meccsből négyet meg is nyertek. Ezúttal a kiesés elől menekülő Bielefeldhez utaztak, ahol bő 30 perc után már nem volt kérdés, hogy ki szerzi meg a 3 pontot. A félidő feléig jól tartották magukat a hazaiak, ám a 25. percben Andre Silva előnyhöz juttatta a Frankfurtot, 0-1! A bekapott gól rövidzárlatot okozott a Bielefeldnél, amit kegyetlenül kihasznált az Eintracht. A vezetés megszerzése után két perccel ugyanis Kostic is betalált, majd újabb 6 minutum elteltével Silva már a második találatát ünnepelhette, így 0-3-ra elléptek a vendégek. A szünet előtt még a szépítés összejött a Bielefeldnek Cordova fejesének köszönhetően, ezáltal némi reménysugár mutatkozott a hazaiak előtt, 1-3! A második játékrész elején viszont, ha még volt bármilyen nyitott kérdés, azt lezárta a Frankfurt, elsősorban Nilsson szerencsétlen labdaérintésének hála, 1-4! A végeredményt a 75. percben állította be a csereként beálló Luka Jovic, aki már a Schalke ellen is egy duplával jelentkezett, most pedig megszerezte 80 perc alatt a 3. gólját is, 1-5! Győzelmével a Frankfurt a 6. helyre lépett fel, megelőzve a tegnapi nap folyamán vereséget szenvedő Dortmundot.

Bundesliga, 18. forduló
Bielefeld – Frankfurt 1-5 (1-3)
Gólszerzők: Cordova (36.) ill. Silva (25., 33.), Kostic (27.), Nilsson (51. – öngól), Jovic (75.)

A mérkőzés góljai:

A 18. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
B. Mönchengladbach 4-2 B. Dortmund

Szombat:
Augsburg 2-1 Union Berlin
Freiburg 2-1 Stuttgart
Bayer Leverkusen 0-1 Wolfsburg
Mainz 3-2 RB Leipzig
18:30 Hertha Berlin – Werder Bremen (Tv: Sport 2)

Vasárnap:
15:30 Schalke – Bayern München (Tv: Sport 2)
18:00 Hoffenheim – Köln (Tv: Sport 2)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: