Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: a visszatérő Jovic duplájával győzte le a Frankfurt a Schalkét – videóval

A német bajnokság 16. fordulójában az Eintracht Frankfurt a Schalke 04 együttesét fogadta. Az eredményt tekintve szoros első félidő után a másodikban a különbséget az a Luka Jovic jelentette, aki visszatértével egy duplával nyerte meg csapatának a mérkőzést. 

Az első félidőben bár az eredmény azt sugallhatta, hogy kiegyenlített volt a játék képe, a statisztikák nem ezt mutatták. Míg a Frankfurt 12 kapura lövéssel operált a játékrészben, addig a Schalke egyszer találta el a kaput, abból mondjuk gól lett. André Silva az elején többször is próbálkozott, de a befejezései pontatlanok voltak, míg a 25. percben Hinteregger a bal kapufát is eltalálta. A vezetést végül a hazai csapat szerezte meg a 28. percben, amikor André Silva kapott egy lapos passzt a kapu előterében, majd irgalmatlan erővel kapura küldte a labdát, amely a hálóba is bejutott. Azonban mindössze egyetlen perccel később a semmiből kiegyenlített a Schalke. Matthew Hoppe érkezett jól a beadásra a büntetőterületen belül és tökéletes lövést eresztett el, ami a kapu közepébe ment a kapus mellett. A játékrészben több gól nem esett és helyzet se nagyon volt.

A második félidőben sem változott a játék képe, a Frankfurt nagy fölényben futballozott, de a vezetéshez nem álltak közel. Végül a 62. percben becserélték a Real Madridból kölcsönbe visszaérkező Luka Jovicot, aki végül el is döntötte a meccset a csapata javára. Az első gólját a 72. percben szerezte meg, amikor Kostic beívelése után kapásból lőtt elképesztő gólt a bal felső sarokba. A Frankfrutnak már ez is elég lett volna a győzelemhez, de a 92. percben Jovic másodjára is betalált: remek egyéni akcióját követően a szerb támadó a kapus kezei között a bal alsó sarokba rúgta a labdát, ezzel lezárva a mérkőzést.

Eintracht Frankfurt – Schalke 04: 3-1 (1-1)
Gólszerzők: André Silva (28.), Jovic (72. 90+2.) ill. Hoppe (29.)
Sárga lap: – ill Kutucu (87.)
Kiállítás: – ill. –

A 16. forduló eredményei:

Péntek:
Union Berlin 1-0 Bayer Leverkusen

Szombat:
Borussia Dortmund 1-1 Mainz
Hoffenheim 0-0 Bielefeld
Köln 0-0 Hertha Berlin
Werder Bremen 2-0 Augsburg
Wolfsburg 2-2 RB Leipzig
Stuttgart 2-2 B. Mönchengladbach

Vasárnap:
Bayern München 2-1 Freiburg
Frankfurt 3–1 Schalke

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: