Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Brazília: a hosszabbításban fordította meg a városi rangadót az éllovas – videóval

A múlt fordulóban a tabella élére álló Internacional gárdája vasárnap rendkívül kiélezett városi rangadót vívott a Grémio együttesével, miközben az élmezőnyben található valamennyi rivális botlott körülöttük…

 

Drámai küzdelemben dőlt el a Porto Alegre városának két nagy csapata közti rangadója, az Internacional ugyanis hátrányból fordítva győzött 2-1-re a Grémio ellen a “Grénal” derbi keretein belül. Annak ellenére, hogy az Inter már az első félidőben is jóval aktívabb volt, és a felső lécet is eltalálta, a vezetést képtelen volt megszerezni. A vendéglátók a folytatásban is egyértelmű fölényben játszottak, és rendszerint jókora lehetőségeket hagytak kihasználatlanul. Ugyanakkor a Grémio kifejezetten veszélyes ellentámadásokat vezetett, és több alkalommal is közel jártak a vezetés megszerzéséhez. Végül az utolsó negyedórán belülre fordulva egy villámgyors kontrát a kapu előteréből Jean Pyerre fejezett be találattal, előnyhöz juttatva a vendégeket. Az Inter a végsőkig hajtott az egyenlítésért, és a rendes játékidő utolsó másodperceiben Cuesta felívelését az uruguayi Abel Hernández fejelte közelről a hálóba. Ezzel pedig még nem volt vége, az Inter nem csak egyenlített, de fordított is, egy kézzel való blokkolás miatt a játékvezető a hosszabbításban büntetőt ítélt a javukra, melyet Edenilson biztos lábbal értékesített, és segítette rendkívül fontos három ponthoz csapatát.

Az első hat helyezett közül csak az éllovas Internacional nyert, amely sorozatbeli nyolcadik sikerével immár négy pontra növelte előnyét az ismét csak döntetlent játszó São Paulo előtt. Az SPFC hosszú heteken át biztosan vezette a bajnokságot, az utolsó öt fordulóban viszont egyszer sem nyert, és a biztosnak tűnő bajnoki cím kezd kicsúszni a kezeik közül, amit a szurkolók is egyre nehezebben viselnek, és több városon belüli tüntetés mellett saját csapatuk buszát is megdobálták a hétvégén. Két győzelem után kikapott a Flamengo és nem tudott győzni a Jorge Sampaoli által irányított Atlético Mineiro sem. Az európai topcsapatok által követett tehetsége újabb gólja ellenére kapitulált a Palmeiras, és a szintén Libertadores-kupa-döntős Santos is kikapott ebben a fordulóban.

Internacional – Grémio 2-1 (0-0)
Gólszerzők: A. Hernández (90.), Edenilson (90+8.), ill. Jean Pyerre (76.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye