Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: veterán harcossal erősített a megújuló korábbi bajnok – HIVATALOS

Gabriel Heinze decemberi kinevezése óta végrehajtotta eddigi legnagyobb igazolását az MLS 2021-es szezonjára a javítás reményében hangolódó Atlanta United gárdája…

 

Az Atlanta United együttese a hétfői napon erősítette meg, hogy a 2019-es argentin bajnok Racing Club csapatától távozó veterán támadó, Lisandro López az “ötcsíkosok”szolgálatába állt.

A 37 esztendős csatár 2016-ban tért vissza világjáró körútja után Buenos airesi nevelőegyesületéhez, és mostanáig minden sorozatot figyelembe véve 149 mérkőzés leforgása alatt 46 találatot szállított. A csapatkapitány López oroszlánrészt vállalt az “Académia” 2018-2019-es argentin bajnoki címéből, hiszen 24 meccsen szerzett 17 góljával a sorozat gólkirályának bizonyult. Az utolsó, a 2020-as csonka éve feledhetően sikerült egyénileg is csapatként is, a Racing a Libertadores-kupától a negyeddöntőben búcsúzott, az év végén a Copa Diego Armando Maradonában pedig nem jutott be a felsőházi rájátszásba sem.

Az Atlanta új szerzeménye pályafutása korábbi szakaszában az FC Porto (2005-2009) és az Olympique Lyon (2009-2013) együttesében is kipróbálta magát, mindkét csapatnál eredményesen muzsikált: a portugáloknál 48, a franciáknál 59 találatot vállalt. Később a hazatérése előtt megfordult még Katarban és Brazíliában is.

A 2014-ben alapított Atlanta 2018-ban az MLS-t, 2019-ben pedig a US Open Cupot nyerte meg, viszont az elmúlt kiírásban csak a 12. helyen végzett a Keleti Konferenciában és még a rájátszásba sem jutott be. Heinze – és immár López – feladata a csapat korábbi sikereihez vezető útra való visszatalálás lesz.