Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A másodosztályba irányította fiatal csatárát a Milan – HIVATALOS

Az elmúlt hétvégén súlyos vereséget szenvedő AC Milan együttese a keddi nap folyamán erősítette meg, hogy a több játékperc érdekében az olasz másodosztályba irányította tehetséges támadóját…

 

Az AC Milan csapata a keddi napon megerősítette, hogy az idény második felére az olasz másodosztályban (Serie A) szereplő Cremonese gárdájához irányította kölcsönben ígéretes csatárát, Lorenzo Colombót. A Rossoneri a közelmúltban  az örökifjú Zlatan Ibrahimovic mellé Mario Mandzukic személyében még egy tapasztalt játékost igazolt csatárposztra, így a tinédzsernek nem sok lehetőség juthatott volna.

A 18 éves saját nevelésű támadó az elmúlt idényben debütált a patinás milánói egylet első csapatának soraiban, és az idei szezonban is kapott lehetőséget négy bajnokin és öt Európa-liga-mérkőzésen, az esetek többségében csereként, ám Mandzukic érkezésével még inkább limitált idő jutna számára, így inkább a kölcsönadása mellett döntöttek. Colombo évek óta meghatározó szereplője a korosztályos olasz válogatottaknak, az U17-es együttesben 20 pályára lépés alatt hat gólt szállított, mostanság pedig már az U19-es korosztályos nemzeti csapat alapemberének számít.

A másodosztályú együttes a Milan tehetsége mellett a Juventus rendkívül ígéretes fiatalját, a 22 éves hátvéd Luca Coccolót is kölcsönvette, aki eddig a torinóiak harmadosztályú fiókcsapatában pallérozódott.