Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan, hol folytatja az Atalanta kegyvesztettje – sajtóhír

A korábbi információkkal összhangban nagyon úgy tűnik, hogy az Atalantától a személyes ellentétek miatt távozni kényszerülő kiválóság a spanyol élcsapatban folytathatja pályafutását…

 

 

A minap Fabrizio Romano számolt be róla, hogy az érintett felek megegyeztek a klubváltásáról, melynek értelmében Atalanta csapatától távozni készülő Alejandro “Papu” Gómez 5.5 millió euró és további 3 milliós bónuszokért cserébe rövidesen a Sevilla játékosa lesz, miután a bergamóiaknál edzésen kitört balhéja miatt kegyvesztetté vált. Az argentin légiós 2024-ig szóló megállapodást készül kötni az andalúziaiakkal.

A 32 éves irányító 2014 óta nélkülözhetetlen alapembere volt az Atalanta együttesének, és teljesen elképzelhetetlen volt a nélkülözése is, mostanra azonban végzetesen megromlott a viszonya edzőjével, így távoznia kell a klubtól. Gómez tavaly decemberben ugyanis egy edzésen rátámadt Gian Piero Gasperinire, az eset után pedig elengedését kérte a vezetőségtől, amely a csapaton belüli kezelhető viszony fenntartása érdekében természetesen értékesíteni akarja a játékost.

Gómez 2014 óta több mint 200 bajnoki meccset játszott a Nerazurri színeiben, legjobb idényében a 2016-2017-es kiírásban 16 gólt szerzett, a tavalyi szezonban pedig a Serie A assziszt királya volt 16 előkészítésével. A rutinos labdarúgó minden sorozatot figyelembe véve 243 mérkőzésen 59 gólt szerzett klubjában. A közelmúltban többek közt a Juventus és az Inter is érdeklődést tanúsított iránta az olasz sztárcsapatok közül, de az Atalanta első sorban külföldre akarja eladni őt.

Amennyiben valóban létrejön az átigazolás, “Papu” már a negyedik argentin játékos lesz Julen Lopetegui csapatában Lucas Ocampos, Franco Vázquez és Marcos Acuna után.