Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: Koeman Chelsea-védőt vásárolna

A Mundo Deportivo szerint érdekes átigazolásra készül az FC Barcelona együttese. A katalánok állítólag a korábbi Real Madrid-nevelés, Marcos Alonso leigazolását szeretnék nyélbe ütni még a napokban.

Marcos Alonso a szezont még alapemberként kezdte a Chelsea-ben, azonban három bajnoki után Frank Lampard még a kispadra sem nevezte a spanyol védőt. A 30 esztendős játékos 2016. óta a londoniak játékosa, és a szerződése egészen 2023-ig érvényes. Alonso már korábban is pletykák szereplője volt a távozását illetően, és egyelőre nem világos, hogy Lampard távozása milyen hatással lehet a helyzetére.

Alonsoért állítólag maga a Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman jelentkezett be. A Mundo Deportivo szerint a holland szakember a madridi születésű balhátvéddel erősítené meg a rengeteg kritikát kapó védelmét.