Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
A legfrissebb olasz sajtóhíresztelések szerint a Juventus korábbi létszámfeletti hátvédje visszatérhet az olasz bajnokság (Serie A) vérkeringésébe…
Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato értesülései szerint a közelmúltban edzőváltáson áteső Torino gárdája szeretné kikölcsönözné az évad második felére a Juventus csapatánál már jó ideje cserealapként szolgáló hátvédet, Daniele Ruganit.
A hétszeres olasz válogatott Rugani utánpótláskora óta tagja a torinóiak egyesületének, és éveken át a jövő nagy reménységeként tartották őt számon, azonban az elmúlt szezonokban nem tudott élni a bizalommal, amikor megkapta a lehetőséget. Öt év alatt összesen 101 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban, az elmúlt szezonban csupán 10, és az azt megelőzőben is csak 15 bajnoki mérkőzésen számoltak vele. Az aktuális szezonra a francia élvonalbeli Rennes csapatához adták kölcsön, ám a bretonok mindössze két meccsen számolhattak vele októberben, azóta pedig sérüléssel küzd.
Rugani bár alapvetően tehetséges hátvédnek számít, 26 éves korára meg sem tudta közelíteni azt a pályafutást, amit egykor jósoltak neki, és bizonyára ezt már nem is fogja, de ettől függetlenül adott esetben egy bennmaradásért küzdő csapat számára még komoly segítséget nyújthat.
Az olasz rekordbajnok rövidesen akár egy másik régóta árult játékosán is túladhat, hiszen Sami Khedira a Hertha BSC csapatához tart.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot