Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – HIVATALOS

A múlt hétvégén rangadót nyerő magyar bajnoki címvédő Ferencváros csapata a pénteki napon újabb külföldi játékos leigazolását erősítette meg…

 

Az NB I-et utcahosszal vezető Ferencváros csapata a pénteki napon jelentette be, hogy szerződtette a georgiai válogatott Giorgi Kharaishvilit a svéd élvonalbeli Göteborg csapatától.

A 24 éves balszélső hazájában 21 gólos idényt is produkált, miközben egészen 2018-ig nevelőcsapatát, a Saburtalo Tbiliszit szolgálta. Első felnőtt mérkőzését 2013-ban játszotta, fiatal kora ellenére öt szezonon át fontos alapembere volt csapatának. A Saburtalo játékosaként összesen 112 tétmeccsen 55 gólt szerzett. Ezt követően először kölcsönben került a 18-szoros svéd bajnok egyesülethez, melyben rögtön az első évében 9 találatig jutott.

A támadó-felfogású balszélső nemzeti csapata korosztályos válogatottjait is végigjárta, a felnőtt csapatban 2017-ben Üzbegisztán ellen debütált, összesen hatszor vehette fel a címeres mezt, egy Gibraltár elleni 2019-es Eb-selejtezőn pedig gólt is szerzett.

Az NB I-es listavezető zöld-fehérek Gera Dániel és Katona Máté (mindkettő MTK Budapest), valamint Henry Wingo (Molde) és Samy Mmaee (Sint-Truiden) megszerzése után immár az ötödik erősítésüket hajtották végre a téli átigazolási időszak alatt.