Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: hosszabbított egyik legjobbjával az Everton! – hivatalos

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Everton FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat kirobbanthatatlan tagja, Lucas Digne 2025 nyaráig meghosszabbította a szerződését a klubbal.

A 27 esztendős balhátvéd két és fél évvel ezelőtt csatlakozott a liverpooliakhoz a Barcelonától. Digne szinte az érkezése óta alapembernek számít, védőmunkája mellett az előkészítéseivel is nagy hasznára van Carlo Ancelotti vezetőedzőnek – gyakran a csapatkapitányi karszalagot is megkapja, így egyáltalán nem meglepő, hogy magukhoz láncolták őt a kékek.

„A szurkolók az első naptól kezdve mérhetetlen szeretettel árasztanak el, rendkívül hálás vagyok ezért. Még dalszöveget is írtak rólam. Az Everton projektje folyamatosan fejlődik, a következő években sok jó élményben lehet részünk” – olvashatók a francia válogatott játékos szavai a klub weboldalán.

Digne a jelenlegi szezonban is stabil eleme az Everton gépezetének, igaz, bokasérülés következtében 9 találkozóról is hiányzott.