Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: “hiba volt Ronaldo leigazolása”

Az olasz futball önjelölt megmondóembere rövid időn belül már második alkalommal fogalmazott meg éles kritikát Cristiano Ronaldóval szemben. A legutóbb őt önzőnek tituláló Antonio Cassano szerint a Juventus hibát követett el a leigazolásával…

Az egykori római csapattársát gyűlölő Antonio Cassano célkeresztjébe ismét a Juventus által két és fél évvel ezelőtt leigazolt Cristiano Ronaldo került:

“Már csak egy év van hátra a szerződéséből, a Juventus pedig azért igazolta le őt, hogy megnyerjék a Bajnokok Ligáját. Ennek ellenére csak rosszabb eredményeik vannak a BL-ben amióta megjött, mint korábban bármikor. A bajnokságot pedig nélküle is mindig megnyerték.

120 éven át semmi sem számított a Juventusnál, csak az, hogy győzzenek. Persze, ez most is céljuk, de Sarri és Pirlo kinevezésével ez megváltozott. Ronaldo egyáltalán nem illeszkedik Pirlo taktikai elképzeléseihez, aki szeretné, hogy csapata hátulról építkezzen, és magasan letámadja az ellenfelét, ehhez pedig ő alkalmatlan. Ha nem fogják vele megnyerni a Bajnokok Ligáját, akkor ez egy sikertelen időszak lesz a klub számára.”

CR7 hiába volt eredményes a Juventus tegnap este is csak döntetlent ért el, ez pedig némi átfedéssel jól reprezentálja a csapat elmúlt időszakát. Ronaldo a leigazolása óta 118 mérkőzésen 91 gólt szerzett, de a Juventus a várva várt BL-cím közelébe sem tudott vele kerülni, a bajnokságot pedig már korábban is megnyerték. A csapatjátékot illetően CR7 valóban képtelen volt beilleszkedni a csapatba, nem egyszer mindenki tőle várja a megváltást, ő pedig kétségbeesetten igyekezik vállára venni az együttest.

A 38 éves szájhős Cassano 2017-ben hagyott fel az aktív játékkal közel húszéves profi karrier után, mely során a két milánói egylet mellett többek közt az AS Roma, a Real Madrid és a Sampdoria csapataiban is megfordult.