Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Hátrányba került, de nyert a Leicester otthonában az Arsenal! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 26. fordulójának vasárnapi játéknapján a Leicester City az Arsenalt látta vendégül. Brendan Rodgers együttese korán előnybe került, erre viszont az “Ágyúsok” 3 góllal válaszoltak, így elvitték mind a 3 pontot a King Powerből.

Nagyon jól kezdte a mérkőzést a Leicester City. A 6. percben Tielemans szerzett labdát az Arsenal térfelén, amivel egészen a kapuig gyalogolhatott, majd mattolni is tudta Lenot, 1-0! Az „Ágyúsok” az első 30 minutumban nem igazán tudtak helyzetbe kerülni, de a szünet előtti utolsó 15 percben komoly fölénybe kerültek és meg is fordították a találkozó állását. A 39. percben egy szabadrúgást követően David Luiz fejelte Schmeichel hálójába a labdát, 1-1! A lefújás előtt pedig megszerezték a vezetést is, ugyanis Ndidi kézzel ért a labdához a 16-on belül, Lacazette pedig higgadtan értékesítette a büntetőt, 1-2!

A második játékrész eleje aztán katasztrófálisan alakult a „Rókák” számára. Előbb Harvey Barnest kellett lecserélni sérülés miatt, majd szinte rögtön ezt követően Pepe megszerezte az Arsenal 3. gólját. A véghajrához közeledve újabb kényszerű cserét kellett végrehajtania Brendan Rodgersnek, ugyanis Evans is megsérült. A Leicester így nem igazán tudott taktikailag változtatni a mérkőzésén menetén, ezáltal nem is tudtak komoly helyzeteket kialakítani Leno kapuja előtt. Az “Ágyúsok” pedig a 3. gól megszerzése után higgadtan lemenedzselték a mérkőzés fennmaradó részét, leginkább a kontrákra berendezkedve. Mikel Arteta csapata így jelenleg 9. a tabellán és 6 pontra megközelítette az 5. helyezett Chelseat.

Leicester City – Arsenal 1-3 (1-2)
Helyszín:
King Power Sadium Vezette: P. Tierney
Gólszerzők:
Tielemans (6.) ill. Luiz (39.), Lacazette (45+2. – büntető), Pepe (52.)
Sárga lapok: Thomas (38.), Tielemans (72.) ill. Tierney (90+3.)
Kiállítás: -ill.-

Leicester City: Schmeichel – Thomas (Albrighton 46.), Söyüncü, Evans (Amartey 70.), Castagne – Barnes (Ünder 51.), Tielemans, Ndidi, Pereira – Vardy, Iheanacho Vezetőedző: Brendan Rodgers

Arsenal: Leno – Soares, Luiz, Mari, Tierney – Elneny (Thomas 66.), Xhaka, Pepe, Smith Rowe (Ödegaard 42.), Willian – Lacazette (Aubameyang 84.) Vezetőedző: Mikel Arteta

A mérkőzés összefoglalója:

 

A 26. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Manchester City 2–1 West Ham United
West Brom 1–0 Brighton
Leeds United 0–1 Aston Villa
Newcastle 1–1 Wolverhampton

Vasárnap:
Crystal Palace 0–0 Fulham
Leicester City 1–3 Arsenal
15:00 Tottenham – Burnley (Tv: Digi Sport 2)
17:30 Chelsea – Manchester United (Tv: Digi Sport 1)
20:15 Sheffield United – Liverpool (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Everton – Southampton (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

 

A góllövőlista állása: