Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester United beárazta támadó középpályását – sajtóhír

A Vörös Ördögök a piaci árakhoz képest nem kérnek sokat labdarúgójukért, azonban kölcsönjátéka után mindössze egy évig köti majd szerződés őt a csapathoz, így lehet sokat kérnek érte.


Az Eurosport értesülései szerint a Manchester United meghatározta Jesse Lingard árát, akit még a West Hamben nyújtott remek teljesítménye után nem sem tartanának meg a szezon végén lejáró kölcsön szerződése után.

Azonban a 20 millió font (~23 millió euró), amit kérnek érte kicsit sok annak tudatában, hogy 10 millió euróra becsülik az értékét és 2022 június 30-áig érvényes a kontraktusa, azaz mindössze egyetlen év marad a szerződéséből. Ennek következtében kérdéses, hogy valaki megfizeti érte ezt az összeget. A West Hamnél megvannak vele elégedve és David Moyes szeretné, ha leigazolnák őt végleg, de ilyen feltételek mellett nem biztos, hogy ez megfog történni.

Lingard amióta a londoni együtteshez került kölcsönbe, azóta öt mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken rendre jól teljesített, ezáltal nem is meglepő, hogy 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.