Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Balogh duplájával fordított és rangadót nyert a Honvéd az MTK ellen

Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Honvéddal találkozott az MTK, így az utóbbi idők két nagy feltámadója nézett egymással farkasszemet.

Az előző fordulóban az MTK-t lemosta a pályáról a Fradi az első játékrészben, mégis döntetlen lett a vége. A Honvéd pedig szintén egy kiemelten erős csapatnak tűnik a lélektani tényezőket tekintve Horváth Ferenc irányításával. Egyszerűen kódolva volt ebbe a találkozóba, hogy fordulatos meccset láthatunk.

A kezdés sima MTK sikert ígért. A Honvéd feltűnően bizonytalan volt hátul, így egy letámadás alkalmával Schön hozhatta fel a labdát, majd Varga Rolandhoz passzolt, aki így már a 6. percben megszerezte a vezetést. A Ferencvárostól igazolt támadónak 8. bajnokiján ez volt a 6. gólja az MTK-ban – remek formában a korábbi válogatott játékos. A 18. percben aztán újabb gólt jegyezhettünk fel: Dimitrov szolgálta ki Schönt, aki ezúttal maga fejezte be a támadást. Érett egy magabiztos kék-fehér siker, ám a 34. percben szinte a semmiből érkezett egy találat a túloldalon is. Gazdag Dániel elég lesgyanús helyzetben kapta meg a labdát a hosszún és vágta be azt a hálóba. Ezzel pedig visszatért a meccsbe a “hazai” csapat.

A lényeg viszont csak a fordulás után jött. A Honvéd irányította a játékot, ám sok helyzetük nem akadt. A 71. percben azonban a csereként beállt Balogh Norbert a kapuba fejelt egy beívelt szabadrúgás után – ebben nagy szerepe volt a gólvonalról elinduló, majd út közben visszaforduló Mijatovicnak is. Két perccel később viszont újabb pontrúgás következett az MTK kapuja előtt és ismét rezdült a háló: Balogh ismét lecsapott, ezúttal lábbal volt eredményes. Pár perc alatt tehát teljesen a feje tetejére állt minden, az MTK pedig már nem tudott újra felpörögni és visszatérni az első félidei játékához. A Honvéd fontos győzelmet aratott és jelenleg a 9. a táblázaton; az MTK maradt a 4. helyen.

A kora délután rendezett mérkőzésen a Kisvárda nem tudott olyan meglepetést okozni, mint a Honvéd tudott legutóbb. A Puskás Akadémia ugyanis be tudta húzni a három pontot idegenben – Knezevic góljával egy szűk, 1-0-ás sikert arattak. A PAFC ezzel továbbra is stabilan a második, előnyük pedig átmenetileg 6 pont a MOL Fehérvár előtt.

Honvéd – MTK 3-2
G.: Varga Roland (6.), Schön (18.), Gazdag (34.), Balogh Norbert (71., 73.)

Kisvárda – Puskás Akadémia 0-1
G.: Knezevic (39.)

A forduló eredményei és további programja

Kedd
Kisvárda – Puskás Akadémia 0-1
Honvéd – MTK 3-2
20:00 Ferencváros – Diósgyőr (M4 Sport)

Szerda
15:15 Mezőkövesd – Zalaegerszeg (M4 Sport)
17:30 Újpest – Budafok (M4 Sport)
20:00 Fehérvár – Paks (M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása