Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: kisvárdai gála, fehérvári siker, debreceni búcsú

A Magyar Kupában a legjobb nyolc között simán vette az akadályt a Kisvárda és a Fehérvár is, az MTK és a DVSC viszont jobban megszenvedett egymással.

Kora délután a Fehérvár és a Budafok összecsapása indította a szerdai programot. Az első félidő főleg hazai fölényben telt, ám a Vidi nem volt elég meggyőző. A második játékrészben viszont már rákapcsoltak és képesek voltak veszélyes helyzetekkel is jelentkezni. A 68. percben aztán a vezetés is meglett: egy beadás után Zivzivadze érkezett és juttatta hálóba a labdát. A lassítás után viszont kiderült, hogy a védő Romic ért utoljára a labdába, így hivatalosan öngólnak írták be a találatot. 10 perccel később aztán Dárdai beívelt szabadrúgása után Stopira fejelt gólt, így kialakult a 2-0-ás végeredmény.

A Kisvárda még simábban ment tovább a következő körbe, hiszen a Zalaegerszeg elengedte a kupát: gyakorlatilag az ificsapatot küldték pályára, így sejthető volt, mi következik majd. A Kisvárda hazai környezetben meggyőző fölényben volt és a szünetig sikerült két gólt is berámolniuk. A fordulás után aztán kiszakadt a gólzsák és hatig meg sem álltak a várdaiak. Válasz csak a 78. percben érkezett Papp révén, de a ZTE összességében nem sokat tett hozzá ehhez a találkozóhoz.

Az egyetlen szorosnak mondható találkozó így tehát csak a DVSC és az MTK ütközete volt. A másodosztályban épp egy hullámvölgyet megélő Loki otthon szépen meccsben volt a fővárosi ellenfelével – a mezőnyben közel kiegyenlített volt a játék. Habár a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, szépen csordogált a meccs. A 42. percben azonban egy szöglet után a debreceni védők nem tudtak felszabadítani, így Herrera egy lekészítést követően kapásból a kapuba durrantott. Az MTK pedig előnybe került, a Debrecen pedig többet is cserélt. Még az első félidő közepén állt be Szécsi egy sérülés után, majd Bárány és Ugrai is érkezett mellé. A 46. percben pedig azonnal jött is a gól: Dzsudzsák gyönyörű szögletére remekül érkezett Szécsi a röviden és erősen a hálóba fejelt – Somodi nem tudta lereagálni a röviden ezt a próbálkozást.

Ismét egyenlő volt tehát az állás. Az MTK játékosai viszont nem vesztették el a fonalat. Érkezett egy gyors támadás már az 50. percben amelynek végén Varga Roland lőhetett, Gróf pedig nem tudta kitolni a labdát. Ismét a budapestieknél volt az előny. Innentől viszont sokkal jobban tudták őrizni azt, mint korábban. Szépen védekeztek és a fehér mezesek nem is nagyon tudtak ezzel mit kezdeni. Az MTK viszont veszélyes kontrákkal próbálkozott, de nem voltak elég határozottak az ellenfél térfelén. A hajrában a Debrecen viszont megélénkült. A 74. percben Bárány került hatalmas ziccerbe, de közvetlen közelről a kapusba rúgta a labdát; majd a 81. percben egy szép csel után ő játszotta meg Szécsit, aki viszont nem talált kaput. A 87. percben Kinyik lövése után Somodi védett nagyot, így végül nem tudott kiegyenlíteni a Debrecen. Az MTK 2-1-re nyert és ott van az elődöntőben.

Debrecen – MTK 1-2
G.: Herrera (42.), Szécsi (46.), Varga Roland (50.)

Fehérvár – Budafok 2-0
G.: Romic (68. – öngól), Stopira (78.)

Kisvárda – Zalaegerszeg 6-1
G.: Cirkovic (15.), Karabelyov (21.), Camaj (54., 74.), Viana (59.), Papp (78.), Kovácsréti (89.)

A Magyar Kupa nyegyeddöntőinek párosításai, eredményei:

Kedd
Újpest – Mezőkövesd 1-1 – büntetőkkel az Újpest jutott tovább

Szerda
Fehérvár – Budafok 2-0
Kisvárda – Zalaegerszeg 6-1
Debrecen – MTK 1-2