Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női NB I: a szinte végig emberhátrányban játszó MTK legyőzte az eddig veretlen Ferencvárost

Nagyon úgy tűnik, hogy idén is a két régi rivális versenyfutásáról fog szólni a bajnoki címért folyó csata, mai győzelmével élre ugrott az MTK.

Nagyon gyorsan emberhátrányba került az MTK, a 8. percben Curless kapott piros lapot Vágó buktatásáért. Ennek ellenére az MTK jól állta a sarat, a Ferencváros sokáig nem tudta kihasználni az emberelőnyt. A 39. percben megtört a jég, Vágó fejesével vezetést szerzett a Fradi (0-1). A második félidőt remekül kezdte az MTK, az 52. percben egy remek kiugratás után Mayer lépett ki ziccerben, és a hosszú sarokba lőtt (1-1). A gól nagy hitet adott a hazaiknak, míg a vendégeket kicsit megzavarta, az 57. percben már az MTK vezetett, Pápai kiugratása után Csányi emelte át a kimozduló kapust (2-1). A Ferencváros több helyzetet is ki tudott alakítani, de az FTC támadói nem koncentráltak eléggé a kapu előtt, és a kapufa is az MTK-val volt, így a 8. perctől emberhátrányban játszó MTK otthon tartotta a három pontot.

MTK Hungária – Ferencvárosi TC 2-1
Gólszerzők:
Mayer (52.), Csányi (57.), ill. Vágó (8.)
Kiállítva: Curless (8.) ill.

A tabella jelenlegi állása:

(A tabellát köszönjük az eredmenyek.com-nak!)