Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menesztették a Fenerbahce edzőjét – HIVATALOS

A múlt hétvégi döntetlenre mentett rangadó után a Fenerbahce vezetősége a csütörtöki napon elhatározásra jutott vezetőedzőjével kapcsolatban…

A török bajnokság (Süper Lig) mezőnyében a harmadik helyen álló Fenerbahce együttese a csütörtöki napon hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy felmentette a munkavégzés alól vezetőedzőjét, Erol Bulutot.

Az isztambuli óriásklub az utolsó négy fordulóban csak öt pontot szerzett, miközben hazai pályán szenvedett vereséget az akkor sereghajtó Genclerbirligi ellen, legutóbb pedig a nagy rangadón csak az utolsó pillanatokban mentett meg egy pontot az éllovas Besiktas mögött. A Fener lemaradása egyel több mérkőzéssel öt pont a listavezető mögött a harmadik helyen, így a klubnál elérkezettnek látták a mostani szünetben az időt, hogy megköszönjék edzőjük eddigi fáradozásait.

Bulut a szezon eleje óta irányította a gárdát, korábban az Alanyaspor vezetőedzője volt. Az idényből hátralévő időben a csapat korábbi legendás játékosa, jelenlegi sportigazgatója, Emre Belözoglu látja el a vezetőedzői teendőket.

A csapat játékosa a télen igazolt Szalai Attila, a magyar válogatott játékosa ráadásul egy szempillantás alatt a Fener védelmének alapembere, egyik legfontosabb játékosa lett az elmúlt hónapok során.