Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21-es Eb: “sajnálom, hogy nem szereztünk pontot”

Ahogyan arról beszámoltunk, a második mérkőzését is elveszítette a magyar korosztályos válogatott a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon, miután hosszú emberhátrány kaptunk ki Romániától 2-1-re…

A magyar U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán a vereség ellenére büszke a csapatára, a mérkőzést a következőképpen értékelte a sajtótájékoztatón:

“Az első félidőben maradéktalanul meg tudtuk valósítani, amit elterveztünk. Próbáltuk járatni a labdát. Tudtuk, hogy presszingelni akarnak majd és kiszorítani, de sikerült többször kijátszanunk az első vonalukat, Csonka András és Mezei Szabolcs a középpályán jól forgatta a játékot. Annyi volt a hiba, hogy a szélsőink túl korán támadták meg a középpályásokat, így volt lehetőség bepasszolni mögénk a labdát, de jól reagáltunk erre a helyzetre, kompakt volt a csapat.

Aztán jött a kiállítás. A második sárga jogos volt, az elsőt nem láttam, úgyhogy nem tudom. Szőke Adrián nagyon le volt törve, megfogta őt is, hogy hátrányba hozta a csapatot. De erre is jól reagáltunk, pozitívak volt a srácok a szünetben. Számítottunk rá, hogy védekeznünk kell, de lesznek lehetőségeink, amiket ki kell használnunk. Sikerült megszerezni a vezetést, de aztán nagy volt a nyomás rajtunk, szerkezetet váltottunk, átálltunk öt védőre, hogy lezárjuk a széleket. A szélsőjükről tudtuk, hogy befelé cselez, mégis hagytuk, aztán jött a gól szögletből is, ami bosszantó, de elfáradtak nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is a fiúk. A végén így is volt lehetőségünk az egyenlítésre, de óriásit védett a kapusuk. Sajnálom, hogy nem szereztünk pontot, de elmondtam a játékosoknak is, hogy büszke vagyok rájuk, nagyot küzdöttek.”

Összességében Gera pozitívnak értékelte a mérkőzést, és a két vereség ellenére az egész tornát: “keretünk nyolcvan százaléka fiatalabb a jelenlegi U21-es korosztálynál, ezért még a következő sorozatban is szerepelhet. A románok elleni mérkőzés megmutatta, hogy ez a jövő csapata, amellyel hosszú távon számolhatunk!”

A magyar korosztályos válogatott utolsó csoportmérkőzésén jövő kedden Hollandiát látja vendégül a MOL Aréna Sóstóban.