Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Legalább öt topcsapat akarja a tehetséges szerb támadót – sajtóhír

Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint napról napra egyre több és egyre több jelentős csapat háza táján merül fel a Fiorentina tehetséges csatárának nyári leigazolása…

Folyamatosan fokozódik az általános nemzetközi érdeklődés a Fiorentina néhány hete mesterhármasával berobbanó szerb csatára, Dusan Vlahovic megszerzése iránt.

Az olasz sajtóban az AC Milan és az AS Roma megalapozott érdeklődéséről számoltak be az iránya, miközben a szigetországban úgy tudják, hogy az Arsenal és a Tottenham egyaránt kiszemelte őt, míg a spanyol lapok a minap az Atlético Madrid bejelentkezéséről számoltak be.

Vlahovic 2018-ban a 18. születésnapját követően csatlakozott a Partizan Beogradtól az olasz együtteshez. A Fior soraiban az első idényében tíz bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget a 2018-2019-es évad tavaszi felében. A következő szezonban epizódszereplőként követelt magának egyre több játékpercet, és a 2019-2020-as kiírást 30 fellépés alatt hat találattal zárta. Tavalyi góltermését már mostanra megduplázta, és 12 találatnál jár 27 fellépésről, amikor még tíz forduló hátra van a szezonból, így egy csapásra az európai futball egyik legfelkapottabb támadója lett.

A 21 éves támadó aktuális szerződése még 2023-ig érvényes a “violáknál”, akik így bizonyára alaposan meg fogják kérni az árát eladása esetén. A nemzetközi mértékadó Transfermarkt portálja 25 millió euróra becsli a játékos értékét, de alighanem ha valaki tényleg meg akarja őt venni, akkor ennek a dupláját kell majd kicsengetni érte.