Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Lukaku volt az Inter hőse – videóval

Zsinórban kilencedik bajnokiját nyerte meg az Inter, míg a Bologna két győzelem után kapott ki újra. Győzelmével már nyolc ponttal vezet az Inter, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott, mint legfőbb riválisa, az AC Milan.

Jól kezdte a meccset a Bologna, a 4. percben Barrow esett el a tizenhatoson belül, de a síp néma maradt. Ezután kiegyenlített volt a játék képe, a kapuk előtt nem alakult ki nagy veszély. Így ment ez a 32. percig, amikor Lukaku góljával megszerezte a vezetést az Inter (0-1). A bekapott gól megfogta egy kicsit a Bolognát, a 35. percben Ranocchia lőtt mellé. Az első félidő legvégén egyenlíthetett volna a hazai csapat, de Schouten kihagyta a helyzetet. Az 51. percben Martínez találta el a kapufát. Ezután a Bologna percei következtek, de Barrow, majd Dominguez lövése is mellé ment. Az utolsó negyedórát az Inter kezdte jobban, előbb Alexis Sánchez, majd Lukaku veszélyeztetett szabadrúgásból. A hajrában mindent megtett az egyenlítésért a Bologna, de az Inter a végén is koncentrált, így újabb győzelmével nagy lépést tett a bajnoki cím felé Conte csapata.

Bologna – Inter 0-1 (0-1)
Gólszerző: ill. Lukaku (32.)

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
AC Milan – Sampdoria 1-1
Atalanta – Udinese 3-2
Lazio – Spezia 2-1
Sassuolo – AS Roma 2-2
Cagliari – Verona 0-2
Genoa – Fiorentina 1-1
Napoli – Crotone 4-3
Benevento – Parma 2-2
Torino – Juventus 2-2
Bologna – Inter 0-1

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: