Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Ronaldo fejesével mentett pontot a Juventus – videóval

A Juventus háza táján nincs feltétlen rend, a napokban Paulo Dybala, Arthur és Weston McKennie nagy bajba került azáltal, hogy a rendőrség szerint utóbbi lakásában házibulit tartottak. Ha ez és a Porto elleni BL-kiesés nem lenne elég a “Zebáknak”, a városi derbin nem tudták legyőzni az egyik legfőbb riválisukat, akik a bennmaradás szempontjából nagyon fontos pontot szereztek.

Fölényben kezdte a Juventus a mérkőzést, az 5. percben Chiesa lőtt fölé. A 10. percben a Torino is veszélyeztetett, Belotti tört be a tizenhatoson belülre, majd elesett, de néma maradt a játékvezető sípja. Két perccel később megszerezte a vezetést a Juve, Morata passzát Chiesa váltotta gólra (0-1). Nem sokáig örülhettek a vendégek, a 27. percben Sanabria góljával egyenlített a Torino (1-1). Az első félidő hátralevő részében mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de ezekből nem született gól. Nagyszerűen kezdte a második játékrészt a Torino, a 46. percben ismét Sanabria talált be (2-1). Ezután nagyon igyekezett Pirlo csapata, az 53. percben Ronaldo fejesét védte Sirigu. Továbbra is fölényben játszott a Juve, de a Torino védelme jól állta a sarat, illetve Sirigu is remek formában védett. A 80. percben aztán összejött az egyenlítés, Cristiano Ronaldo fejelt Sirigu kapujába (2-2). Az egyenlítés után is lendületben maradtak a “Zebrák”, de Sirigu eszén már nem tudtak túljárni, sőt a hajrában még Szczesny-nek kellett bravúrt bemutatnia, így egy pontot otthon tartottak a “Bikák”.

Torino – Juventus 2-2 (1-1)
Gólszerzők:
Sanabria (27., 46.), ill. Chiesa (13.), Cristiano Ronaldo (80.)

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
AC Milan – Sampdoria 1-1
Atalanta – Udinese 3-2
Lazio – Spezia 2-1
Sassuolo – AS Roma 2-2
Cagliari – Verona 0-2
Genoa – Fiorentina 1-1
Napoli – Crotone 4-3
Benevento – Parma 2-2
Torino – Juventus 2-2
20:45: Bologna – Inter (Tv: Digi Sport 1)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: