Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Hiába a Bayern hatalmas fölénye, előnyből várhatja a visszavágót a PSG! – videóval

Már a negyeddöntőben megismétlődött a tavalyi Bajnokok Ligája finálé, ami pocsékul kezdődött a Bayern szempontjából, hiszen 28 perc után már kétgólos hátrányban voltak. Innen még fel tudtak állni a bajorok, de végül a PSG 3-2-es győzelmével zárult a találkozó.

Erős havazás mellett kezdték meg a találkozót a tavalyi BL döntő résztvevői. A Bayern már a 2. percben majdnem megszerezte a vezetést, miután a korábbi PSG játékos, Choupo-Moting fejese a felsőlécen csattant. 1 minutummal később viszont már a párizsiak vezettek egy támadást, aminek a végén Mbappé lövése a hálóban kötött ki Neuer közreműködésével, 0-1! A Bayern a bekapott gólt követően sem illetődött meg, komoly nyomás alá helyezte a vendégeket, akik pár veszélyes ellentámadást vittek végig. A 20. percre Navasnak két nagy bravúrt is be kellett mutatnia, előbb Goretzka, majd Pavard lövésénél. Hiába támadtak azonban a bajorok, újabb gólt a PSG szerzett. A 28. minutumban Neymar ugratta ki Marquinhost, aki értékesítette a ziccert, 0-2! 9 perccel később összejött a szépítés a hazaiaknak. Müller beadása után Choupo-Moting továbbította a labdát a hálóba, 1-2! A gólt követően is próbálkozott becsülettel a Bayern, de a szünetig nem változott az állás.

A második játékrészben a PSG előtt adódott az első nagy helyzet, de előbb Neuer védett, majd Davies mentett a gólvonalról. Ezt követően viszont ismét a Bayern veszélyeztetett, sőt a 60. percben ki is egyenlített. Egy szabadrúgást követően Müller mattolta Navast, 2-2! Nem sokáig volt azonban egyenlő az állás. A 68. percben ugyanis Mbappé ismét bevette a bajorok kapuját, 2-3! A 86. minutumban nagy lehetőséget szalasztott el David Alaba, akinek lövése centikkel kerülte el Navas kapuját. Egy perccel később Müller is egyenlíthetett volna, de az ő kísérlete is kevéssel célt tévesztett. A Bayern összességében hiába játszott végig nagy fölényben, Hans Flick kénytelen volt elkönyvelni első vereségét a BL-ben.

Bayern München – PSG 2-3 (1-2)
Helyszín:
Allianz Arena Vezette: Antonio Mateu Lahoz
Gólszerzők: Choupo-Moting (37.), Müller (60.) ill. Mbappé (3., 68.), Marquinhos (28.),
Sárga lapok: Hernández (35.), Kimmich (70.), Boateng (72.)m Choupo-Moting (89.) ill. Draxler (62.)
Kiállítás: -ill. –

Bayern München: Neuer – Hernández, Süle (Boateng 42.), Alaba, Pavard – Kimmich, Goretzka (Davies 33.), Coman, Müller, Sané – Choupo-Moting Vezetőedző: Hans Flick

PSG: Navas – Diallo (Bakker 46.), Kimpembe, Marquinhos (Herrera 31.), Dagba – Gueye, Danilo, Di Maria (Kean 71.), Neymar (Rafinha 90.), Draxler – Mbappé Vezetőedző: Mauricio Pochettino

A mérkőzés összefoglalója:

 

A negyeddöntők első felvonásának eredményei:

Kedd:
Manchester City 2-1 Borussia Dortmund
Real Madrid 3-1 Liverpool

Szerda:
Bayern München 2–3 PSG
Porto 0-2 Chelsea

A góllövőlista állása: