A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
A legutóbbi pontvesztése után az olasz bajnokságbeli (Serie A)első helyezés szempontjából nem éppen ideális helyzetbe kerülő AC Milan csapatának vezetőedzője mai kijelentésben a csapat valódi (valójában megváltozott) céljairól tett ellentmondásos kijelentést…
Az olasz bajnokság (Serie A) 2020-2021-es kiírásának első felében szinte végig vezető AC Milan csapata az ősszel nagyon elhitte, hogy megnyerheti a bajnokságot, és ennek megfelelő nyilatkozatokat tettek játékosai, edzői, azonban az Inter fordulás utáni elképesztő formájának köszönhetően 9 fordulóval a vége előtt már 11 pontot ver a városi riválisra.
“Sosem volt célunk a bajnoki cím, ezt csak ti találtátok ki! Csupán a Bajnokok Ligája-helyezést akarjuk elérni”
– jegyezte meg pénteki sajtótájékoztatóján a Rossoneri vezetőedzője, Stefano Pioli, akinek meglehetősen rövid memóriája van. A mester nem egész három héttel korábban, a Fiorentina elleni, 3-2-es sikert követően még azt a ecsetelte, hogy csapata mindent meg fog tenni a válogatott szünet utáni folytatásban az első helyért. Azóta sikerült egy pocsék meccsen leikszelniük a legfeljebb középcsapatnak tekinthető Samporiával, az Inter pedig pótolta elhalasztott meccsét, és máris megfordult a széljárás.
A Milan a szombati játéknapon a kiesés réme elől menekülő Parma otthonában fog pályára lépni 18 órai kezdettel, míg az Inter ebben a fordulóban az ugyancsak a bennmaradásért harcoló Cagliarit fogadja majd vasárnap délben.
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…