Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: kikapott a Juventus az Atalantától, visszacsúsztak Pirlóék a negyedik helyre – videóval

Az olasz bajnokság 31. fordulójában látogatott a Juventus az Atalanta otthonába. A mérkőzés kiegyenlített volt, de egyik csapat sem tudott igazán nagy helyzeteket kialakítani. A szerencse végül a bergamói együttesnek kedvezett, és egy megpattanó labdával megnyerték a mérkőzést. A Juventus és Andrea Pirlo nagy bajban van, és egyre nehezebb lesz megtartani a BL-induló helyet a tabellán. 

Kiegyenlített volt az első félidő, volt, hogy az Atalanta, volt, hogy a Juventus dominálta a játékot, a helyzetek száma viszont igen kevés volt. A 24. percben került először igazán ziccerbe az Atalanta, amikor Pessina a tizenhatoson belülről jobbal lőtt, de a labda elsuhant a bal oldali kapufa mellett. A játékrész legnagyobb helyzete azonban a 34. percben Morata nevéhez fűződött, amikor Chiesa szerelte a tizenhatoson belül Maehlét, majd a spanyolnak passzolt, aki egy csel után nagyon pontatlanul célzott. Még a 44. percben Cuadrado passza után Chiesa lőtt 13 méterről, de Maehle blokkolt. Gól nélkül vonultak a csapatok a szünetre, mindössze egy kaput eltaláló lövéssel.

A második félidőben sem változott meg a játék képe. A labdabirtoklás nagyjából egyenlő volt, és a helyzetek száma is, mert mindkét oldal védelme remekül állta a sarat. Az első igazán nagy ziccer a játékrészben a 70. percben érkezett, amikor Ilicic beadása után Zapata csúsztatta kevéssel a kapu mellé a labdát. A következő percekben a játékvezető szinte csak a sárga lapokat mutogatta a csapatok játékosainak, amíg a 86. percben Malinovszkij szabadrúgása után Szczesny szögletre nem tolta a bal felső sarokba tartó labdát. Az ezt követő szögletből azonban megszerezte az Atalanta a vezetést a 87. percben: a gyorsan elvégzett sarokrúgás után Malinovszkij lőtt nagyjából 17 méterről, majd a labda irányt változtatott Alex Sandrón, ami így a kapu jobb oldalában kötött ki. A Juve ezután sem tudott mit csinálni, teljesen ötlettelen volt a játéka, ráadásul már támadója se nagyon volt a pályán, így az Atalanta először verte meg a bajnokságban a Juventust.

Atalanta – Juventus 1-0 (0-0)
Helyszín: Gewiss Stadion (Bergamo) Vezette: Daniele Orsato
Gólszerzők: Malinovszkij (87.) ill. –
Sárga lap: Gosens (78.), Malinovszkij (79.), Djimsiti (82.) ill. de Ligt (72.), Bonucci (74.), Cuadruado (90+3.)
Kiállítás: – ill. –

Atalanta: Gollini; Toloi, Palomino, Djimsiti; Maehle (Malinovszkij 72.), De Roon, Freuler, Gosens; Pessina  (Pasalic, 46.); Muriel (Ilicic, 68.), Zapata. Vezetőedző: Gian Piero Gasperini

Juventus: Szczesny; Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Alex Sandro; McKennie (Arthur, 78.), Bentancur, Rabiot, Chiesa (Danilo, 58.); Dybala (Kulusevski, 68.), Morata. Vezetőedző: Andrea Pirlo

A 31. forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat:
Sampdoria – Hellas Verona 3-1
Crotone – Udinese 1-2
Sassuolo – Fiorentina 3-1
Cagliari – Parma 4-3

Vasárnap:
AC Milan – Genoa 2-1
Atalanta – Juventus 1-0
Bologna – Spezia 4-1
Lazio – Benevento 5-3
18:00 Torino – AS Roma (tv: Digi Sport 1)
20:45 Napoli – Inter (tv: Digi Sport 1)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: