Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Legalább négy olasz csapat akarja az “új Neymart” – sajtóhír

Nemzetközi sajtóértesülések szerint a hazájában nemes egyszerűséggel egyenesen Neymarhoz hasonlított tehetséges brazil csatárt legalább négy olasz csapat látná szívesen soraiban…

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál értesülései szerint a brazil bajnokság egyik legnagyobb csillagának tartott Kaio Jorge nyáron a Serie A-ba igazolhat. A Libertadores-kupa-döntős Santos 19 esztendős tehetségét az olasz élvonalból Juventus, az AC Milan, a Napoli és az AS Roma is szívesen látná soraiban.

A 2002-es születésű támadó tízéves korától kezdve az annak idején Pelét is foglalkoztató klub akadémiáján nevelkedett, edzői a kezdetektől fogva hatalmas jövőt jósoltak neki. A felnőttek között 2018 szeptemberében debütált 16 esztendősen, az országos bajnokság valaha volt kilencedik legfiatalabb játékosaként. Ugyan az előző kettő bajnoki idényben is pályára lépett epizódszereplőként, az első igazi szezonja a 2020-as kiírás volt a felnőttek között, mely során 28 bajnokin négy gólt lőtt, míg a Libertadores-kupa döntőjéig való menetelés során 12 fellépés alatt ötször volt eredményes.

A csatártehetség 2017-ben három meccsen négy gólt szerzett az U15-ös dél-amerikai bajnokságon, majd a 2019-es U17-es világbajnokságon öt találatával a torna bronzcipőse lett.