Eb 2020: két helyszínről meghozta döntését az UEFA – HIVATALOS

Beigazolódtak a korábbi híresztelések, melyek szerint az UEFA elveheti az Európa-bajnoki rendezés jogát azon előzetesen kijelölt helyszínektől, akik nem vállalják, hogy nézők előtt rendezzék meg a mérkőzéseket…

Az UEFA a pénteki videókonferenciáján meghozta a döntését azon három város esetleges Európa-bajnoki rendezéséről, melyek korábban nem tudták garantálni, hogy nézőket engedjenek be a stadionokba. Az ominózus rendezők közül München végül garantálta a szurkolók személyes jelenlétét, így megtarthatta pozícióját, ellen Dublin és Bilbao városától egyaránt elvették a rendezői státuszt.

A két renitens közül előbbi helyére Sevilla ugrik be (30 százalékos kapacitással), míg a dublini csoportmérkőzéseket Szentpétervár, a nyolcaddöntőt pedig London veszi át.

Emlékezhetünk rá, hogy Budapest az elsők közt jelezte rendezési szándéka fenntartását a tavaly nyárról 2021-re halasztott Európa-bajnokságot illetően, és Róma esetében is megerősítették a módosított feltételek betartását.

Az eredeti tervek szerint Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár egy-egy stadionjában rendeznék meg az Európa-bajnokság mérkőzéseit. Ebből tehát két helyszín kiesett. A 2019 novemberében átadott Puskás Arénában jelen állás szerint három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt bonyolítanának le.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása

A csoport (Baku és Róma): Olaszország, Svájc, Törökország, Wales
B csoport (Koppenhága és Szentpétervár): Dánia, Finnország, Belgium, Oroszország
C csoport (Amszterdam és Bukarest): Hollandia, Ukrajna, Ausztria, Észak-Macedónia
D csoport (London és Glasgow): Anglia, Horvátország, Csehország, Skócia
E csoport (Sevilla és Szentpétervár): Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Szlovákia
F csoport (Budapest és München): Portugália, Németország, Franciaország, Magyarország

Minden egyes csoport az első két helyezett automatikusan továbbjut a nyolcaddöntőbe, és a csoport harmadik helyezettek közül a négy legjobb.