Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: bebiztosította a bennmaradását a Mezőkövesd

A Mezőkövesd négy, a Honvéd két vereség után szerzett újra pontot, ez az eredmény pedig azt jelenti, hogy a Budafok már biztosan búcsúzik az NB I-től a szezon végén.

Jobban kezdte a Honvéd a meccset, mégis a Mezőkövesd szerzett vezetést a 16. percben Cseri góljával (0-1). A 23. percben egyenlíthetett volna a Honvéd, de Batik centikkel mellé fejelt. A félidő végére felpörögtek az események a kövesdi kapu előtt, de nem tudott egyenlíteni a Honvéd. A második játékrészt remekül kezdte a fővárosi csapat, az 51. percben Batik fejelt Szappanos kapujába (1-1). A 64. percben ismét a piros-feketék veszélyeztettek, de Bőle lövését Szappanos hárította. A 83. percben nagyszerű támadást vezetett a Mezőkövesd, Nagy passzolt középre, ahol Jurina érkezett és az üres kapuba lőtt (1-2). A 89. percben aztán ismét egyenlített a Honvéd, Balogh talált a kapuba, igaz Szappanos eltűnt középen, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot, így megadta a gólt (2-2). A 92. percben Traoré fejelhetett, de nem talált kaput, így megosztoztak a pontokon a felek.

Budapest Honvéd – Mezőkövesd 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Batik (52.), Balogh (89.) ill. Cseri (16.), Jurina (83.)

A forduló eredményei:

Szombat:
Puskás Akadémia – Zalaegerszeg 1-4
Kisvárda – DVTK 0-1
Újpest – MTK 1-3

Vasárnap:
Budafok – Paks 2-9
MOL Fehérvár – Ferencváros 0-2
19:30: Honvéd – Mezőkövesd 2-2

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: