Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: két vereséggel kezdett a tavalyi döntős – KÖRKÉP

Keddtől csütörtökig bonyolították le a Libertadores-kupa 2021-es kiírásában a csoportkör második fordulójának mérkőzéseit, és bár a nagy csapatok többsége nem hibázott, az előző kiírás döntőse a második meccsét is elvesztette…

 

A tavalyi győztes Palmeiras gárdája fölényes győzelmet aratott és kettőből kettő sikerrel rajtolt, csoportjában nyomába erette az őket a Szuperkupában legyőző argentin Defensa y Justicia gárdája négy ponttal. Javította az első fordulóban elszenvedett kisiklást a brazil Internacional együttese, mint ahogyan nem hibázott a veterán Roque Santa Cruz találata által is támogatott Olimpia Asunción sem, így csoportjukban mind a négy csapat három-három ponttal rendelkezik.

A kör slágermeccsén a Boca Juniors 2-0-ra legyőzte a Santost a tavalyi elődöntő “visszavágóján”, így a brazil gárda két vereséggel, az argentinok két sikerrel rajtoltak. Ugyanebben a csoportban ugyancsak hibátlan az ecuadori Barcelona is. Az első körben egymás ellen döntetlent játszó River Plate és Fluminense egyaránt győzött, így 4-4 ponttal tanyáznak csoportjuk élén. Második meccsét is megnyerte a hazai regionális bajnokságban is őrületes formában menetelő Sao Paulo csapata, melyet az egykori kiváló argentin csatár, Hernán Crespo irányít.

Az egész második forduló legőrültebb mérkőzését az uruguayi Nacional és a kolumbiai Atlético Nacional játszotta egymással, a 4-4-es döntetlennel záruló találkozón a veterán Gonzalo Bergessio mesterhármast szerzett. Csoportjukban nevető harmadikként az Argentinos Juniors a második mérkőzését is megnyerte, és hibátlanul vezet előttük. A két évvel ezelőtti győztes Flamengo ugyancsak két sikerrel rajtolt, miközben a H csoport élén a Cerro Porteno és az Atlético Mineiro úgy áll négy-négy egységgel, hogy a következő körben egymás ellen játszik.

A csoport:

Palmeiras (brazil) – Independiente del Valle (ecuadori) 5-0
Defensa y Justicia (argentin) – Universitario (perui) 3-0

B csoport:

Olimpia Asunción (paraguayi) – Always Ready (bolíviai) 2-1
Internacional (brazil) – Deportivo Táchira (venezuelai) 4-0

C csoport:

Barcelona (ecuadori) – The Strongest (bolíviai) 4-0
Boca Juniors (argentin) – Santos (brazil) 2-0

D csoport:

Independiente Santa Fé (kolumbiai) – Fluminense (brazil) 1-2
River Plate (argentin) – Atlético Junior (kolumbiai) 2-1

E csoport:

Racing Club (argentin) – Sporting Cristal (perui) 2-1
Sao Paulo (brazil) – Rentistas (uruguayi) 2-0

F csoport:

Universidad Católica (chilei) – Argentinos Juniors (argentin) 0-2
Nacional (uruguayi) – Atlético Nacional (kolumbiai) 4-4

G csoport:

LDU Quito (ecuadori) – Vélez Sarsfield (argentin) 3-1
Flamengo (brazil) – Unión La Calera (chilei) 4-1

H csoport:

Atlético Mineiro (brazil) – América de Cali (kolumbiai) 2-1
Cerro Porteno (paraguayi) – Deportivo La Guaira (venezuelai) 0-0

(Tabellák: eredmények.com)

További dél-amerkai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!