Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: a Napoli és az Atalanta sem tudta begyűjteni a három pontot – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) rendkívül izgalmas BL-helyekért folyó hajrábeli csatározásban érdekelt csapatok közül a Napoli hazai környezetben, az Atalanta pedig idegenben lépett pályára a vasárnap délutáni órákban…

 

A Napoli és a Cagliari összecsapásán izgalmas körülmények közepette született 1-1-es döntetlen. Két kiváló formában lévő csapat egymás elleni mérkőzésén a nápolyiak már az első negyedórán belül lépéselőnybe kerültek, amikor Victor Osimhen szerezte meg a vezetést Insgine passzát követően. Noha Gattuso együttese aktívabban játszott, a bennmaradásért harcoló szárdok előtt is adódtak lehetőségek, Zappa például a kapufát találta el és Meretnek is párszor bravúrt kellett bemutatni. Eközben a Napoli könnyen növelhette volna előnyét már a félidő előtt, azonban Osimhen és Insigne helyzetei rendre kihasználatlanul maradtak. A második félidő lején Osimhen szerezhetett volna újabb gólt, azonban találatát a videóbíró egy akción közbeni korábbi szabálytalanság miatt nem adta meg a találatát. A későbbiek mindkét oldalt adódtak lehetőségek, a Partenopei többször is eldönthette volna a mérkőzést, míg a vendégek kiegyenlíthettek volna. Az utolsó pillanatokban Meret bravúrral védte Pavoletti közeli kísérletét, ám a hosszabbítás perceiben Nahitan Nández bevágta az egyenlítést érő találatot, fontos pontokhoz juttatva ezzel csapatát.

Napoli – Cagliari 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Osimhen (13.), ill. Nández (90+4.)

 

A Sassuolo és az Atalanta eseménydús találkozója 1-1-es döntetlennel ért véget. A viszonylag nyugodtan induló találkozón akkor borult fel minden, amikor az első játékrész derekánál Gollini kapus a büntetőterületen kívül felborította Bogát, a játékvezető pedig egyből kiállította a bergamóiak hálóőrét. A tíz emberrel maradó vendégek ennek ellenére kisvártatva megszerezték a vezetést, ugyanis egy remek akció végén Malinovsky előkészítéséből Robin Gosens talált a hálóba. A szélsővédő létére az idényben már tizedik alkalommal eredményes német légiós találatával az Atalanta fordulhatott előnnyel a második játékrészre, miután nem sokkal a félidő előtt Zapata gólját les miatt érvénytelenítették. A szünet utáni folytatásban Toloi szabálytalansága után Domenico Berardi értékesítette biztosan a megítélt tizenegyest. Pár perccel később Hateboer bombájánál Consigli nagyszerű mozdulattal hárított. Az utolsó negyedórához érve Marlon megkapta a második sárga lapját, tizenhatoson belüli szabálytalansága miatt pedig büntetőhöz jutott az Atalanta, Muriel kísérletét azonban a kapus hárítani tudta, és végül maradt a pontosztozkodás.

Mivel az Atalanta nem nyert, a hátralévő négy forduló eredményeitől függetlenül biztossá vált, hogy a tegnap diadalmaskodó Inter megnyerte a Serie A 2020-2021-es idényét.

Sassuolo – Atalanta 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Berardi (51. – büntetőből), ill. Gosens (32.)
Kiállítva: Marlon (75.), ill. Gollini (22.)

 

A 34. forduló eddigi eredményei

Hellas Verona – Spezia 1-1
Crotone – Inter 0-2
AC Milan – Benevento 2-0
Lazio – Genoa 4-3

Bologna – Fiorentina 3-3
Napoli – Cagliari 1-1
Sassuolo – Atalanta 1-1

A 34. forduló további programja

Vasárnap:
18:00 Udinese – Juventus (Digi Sport 1)
20:45 Sampdoria – AS Roma (Digi Sport 2)

Hétfő:
20:45 Torino – Parma

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye