Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hétgólos mérkőzést nyert a Lazio – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) hétvégi, 34. fordulójának vasárnapi játéknapjának első összecsapásán a Lazio és a Genoa csapata mérte össze erejét egymással…

 

A Bajnokok Ligája-indulást érő helyeket üldöző Lazio csapata a vártnál talán nehezebben, de egy rendkívül szórakoztató mérkőzésen 4-3-as hazai sikert aratott a középcsapatnak számító Genoa ellen. A házigazda kezdte aktívabban a találkozót, és több kimaradt lehetőség után az első félóra végeztével a legutóbb az AC Milan ellen is duplázó Joaquin Correa szerezte meg a vezetést jelentő találatot. Nem sokkal később Radovanovic szabálytalansága után Ciro Immobile büntetőből helyezett Perin kapujába, így a rómaiak kétgólos előny birtokában mehettek le a szünetre.

A fordulást követően rögtön szépítettek a vendégek, miután Ghiglione jobb oldali elfutása után a középre adása a menteni igyekvő Marusic lábáról a saját kapujában kötött ki. Egy perc sem telt el a mérkőzésből, és a Lazio egy villámgyors ellentámadás végén Luis Alberto tizenhatos vonaláról megeresztett lövésével rögtön visszaállította a kétgólos különbséget. Nem telt el újabb tíz perc sem, és Luis Alberto lekészítéséből Joaquin Correa a napi második találatával több növelte csapata előnyét. Az utolsó tíz perchez érve a vendégek is kiharcoltak egy büntetőt, melyet Gianluca Scamacca biztos lábbal értékesített, egy minutummal később pedig a Badelj kiugratásából a vendégek üzbég kiválósága, Eldor Shomurodov újabb találatával egyetlen gólra felzárkóztatta csapatát. A végjátékban azonban már hiába igyekeztek, egyenlíteni nem tudtak.

Az első négy helyezést üldöző “sasok” történetük során először voltak képesek arra, hogy sorozatban 11 hazai bajnoki mérkőzést nyerjenek meg.

Lazio – Genoa 4-3 (2-1)
Gólszerzők: Correa (30., 56.), Immobile (43. – büntetőből), Luis Alberto (48.), ill. Marusic (47. – öngól), Scamacca (80. – büntetőből), Shomurodov (81.)

 

A 34. forduló eddigi eredményei

Hellas Verona – Spezia 1-1
Crotone – Inter 0-2
AC Milan – Benevento 2-0
Lazio – Genoa 4-3

A 34. forduló további programja

Vasárnap:
15:00 Bologna – Fiorentina
15:00 Napoli – Cagliari (Digi Sport 2)
15:00 Sassuolo – Atalanta (Digi Sport 1)
18:00 Udinese – Juventus (Digi Sport 1)
20:45 Sampdoria – AS Roma (Digi Sport 2)

Hétfő:
20:45 Torino – Parma

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye