Serie A: hétgólos mérkőzésen győzedelmeskedett az Atalanta a Parma ellen – videóval

Az olasz bajnokág 25. fordulójában az Atalanta a már biztosan kieső Parma otthonába látogatott, és nagyom könnyedén meg is szerezte a három pontot egy gólgazdag mérkőzésen. A bergamóiak ezzel a győzelemmel feljöttek a tabella második helyére. 

Sokkal jobban játszott az Atalanta az első félidőben, mint a hazai gárda, és már a 12. percben vezetést szereztek, amikor Ilicic tökéletes passza után Malinovsky lőtte ki a kapu jobb oldalát. A 21. percben Gosens ugrott a legmagasabbra és erőből a kapu közepe felé fejelt, de a kapus védeni tudott. Még a 41. percben Zapatának volt egy gólhelyzete, de lövése végül a kapu mellett szállt el, a szünet előtt pedig már nem változott az eredmény, a Parmának pedig nem volt nagy helyzete az első játékrészben.

A második félidőt is nagyon jól kezdte az Atalanta, hiszen az 52. percben meglőtték a második góljukat is. Pessina vette át Muriel közeli passzát a kapu előterében, lerázta védőjét és védhetetlenül lőtt a kapu jobb alsó sarkába. A gól után leült a mérkőzés, a Parma mivel már kiesett, nem harcolt tovább egy esetleges szépítésért, de végül csak beindult a játék. A 77. percben egy harmadik gólt is lőtt az Atalanta, amikor Muriel talált szabad területet a tizenhatoson belül Pasalic passzát követően, majd ellőtte a labdát a jobb alsó sarokba. Erre viszont már válaszolni tudott a Parma a 78. percben, miután Busi passza után Brunetta talált be a kapu közepébe. A 86. percben már egy újabb gólt talált a vendégcsapat, miután Muriel vágott be egy kipattanót, de erre két perccel később ismét válaszolni tudott a Parma Sohm találatával. Ezzel azonban még nem zárult le a a mérkőzés, mivel a 93. percben még egy ötödik gólt is lőtt az Atalanta Miranchuk révén, és ezzel ért véget a találkozó.

Parma – Atalanta 2-5 (0-1)
Gólszerzők: Brunetta (78.), Sohm (88.) ill. Malinovsky (12.), Pessina (52.), Muriel (77. 86.), Miranchuk (90+3.)
Sárga lap: Grassi (44.) ill. Hataboer (72.)
Kiállítás: – ill. –

A 35. forduló eddigi eredményei és további menetrendje:

Szombat:
Spezia – Napoli 1-4
Udinese – Bologna 1-1
Inter – Sampdoria 5-1
Fiorentina – Lazio 2-0

Vasárnap:
Genoa – Sassuolo 1-2
Benevento – Cagliari 1-3
Parma – Atalanta 2-5
Verona – Torino 1-1
18:00: AS Roma – Crotone (tv: Digi Sport1)
20:45: Juventus – AC Milan (tv: Digi Sport1)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: