Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb magyar játékos igazolt az MLS-be – HIVATALOS

A múlt hétvégén bemutatkozó Schön Szabolcs után a keddi napon hivatalossá vált, hogy egy újabb magyar válogatott játékos szerződött a tengerentúli profi ligába…

 

A Budapest Honvéd csapatának saját nevelésű magyar válogatott középpályása, Gazdag Dániel az MLS-ben szereplő Philadelphia Union gárdájához igazolt. A traszfert mindkét érintett klub hivatalos oldalán erősítette meg, a megállapodás kettő+kettő évre szól.

“Különleges érzések kavarognak bennem, hiszen több mint tizenegy évet töltöttem Kispesten, furcsa lesz egy új helyre menni, de örülök neki, hogy kipróbálhatom magam külföldön. Jó lehetőségnek tartom, hogy a Philadelphiához igazolhatok, ezért is mondtam igent az ajánlatra, boldog vagyok, hogy szintet léphetek a karrieremben. Több lehetőségem is volt, korábban is kerestek, de azt szerettem volna, és ezt beszéltem meg a klubvezetéssel is, hogy nyárig maradok, segítve a csapatot a bennmaradásért vívott küzdelemben. A Philadelphia ajánlata nemcsak szakmailag volt csábító, hiszen a családommal egy jó helyre költözhetünk, ráadásul erős csapatról van szó, az előző szezonban megnyerték az alapszakaszt az amerikai bajnokságban, szerepelnek a CONCACAF-zóna csapatainak kiírt sorozatban, egyértelműen előrelépésnek értékelem a klubváltást. Hosszú időt töltöttem a Honvédnál, itt nőttem fel, itt lettem felnőtt futballista, apuka, bajnok, kupagyőztes, minden szempontból sikeres volt az itt eltöltött időszak, csak pozitívumokat mondhatok erről a tizenegy évről és köszönöm mindenkinek, aki segített nekem ezen az úton”

– nyilatkozta a 25 esztendős középpályás a piros-feketék honlapjának.

Gazdag 2014-es debütálása óta 175 mérkőzésen viselte a Honvéd szerelését, tagja volt a 2017-ben bajnokságot nyerő és a 2020-ban Magyar Kupa-győztes csapatnak egyaránt.