Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Légiósnak áll a Serie A tehetséges edzője – sajtóhír

Nagyon úgy tűnik, hogy a korábbi értesüléseknek megfelelően az olasz bajnokság (Serie A) egyik legfényesebb jövője előtt álló fiatal edzője hamarosan maga mögött hagyhatja Olaszországot egy külföldi ajánlatért…

 

Az olaszországi átigazolási szakértő, Fabrizio Romano megalapozott értesülései szerint a Sassuolo rendkívül tehetséges vezetőedzője, Roberto De Zerbi mindenben megállapodott a Sahtar Donyeck vezetőségével, és a következő idénytől kezdődően két éven át az ukrán sztárcsapat trénere lesz. A felek az új megállapodást heteken belül be fogják jelenteni.

A 42. születésnapját a jövő hónapban ünneplő tréner mostani állomáshelyét már három éve szolgálja. De Zerbi folytatta a Sassuolo kiváló szakmai munkáját, az együttes rendkívül stabil középcsapattá vált irányítása alatt, amely időről időre rendszerint még a nagyobb csapatokat is el-elkapja, nem mellesleg pedig rendkívül látványos támadófocit játszik, és jelenleg is versenyben van az Európai Konferencialigában való indulásért.

A tehetséges edző korábban a Foggia, a Palermo és a Benevento csapataiban bontogatta szárnyait, a Neroverdit 2018 júniusában vette át, amikor a minap a Ferencvárossal hírbe hozott Eusebio Di Francesco az AS Romához távozott onnan.