Olasz lapinformációk szerint a spanyol bajnoki címre hajtó Atlético Madrid gárdája nyitott lenne a Juventus sokat bírált középpályásának nyári leigazolására…
Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál információi szerint az Atlético Madrid csapata meg akarja szerezni a Juventus együttesétől az uruguayi középpályás, Rodrigo Bentancur játékjogát, akiért cserébe a torinóiak legalább 40 millió eurót kérnének.
A 23 éves középpályás 2017-es leigazolása óta már több mint 150 tétmérkőzést játszott a Bianconeri színeiben, az aktuális idényben 32 bajnokin és összesen 43 összecsapáson számított rá Andrea Pirlo vezetőedző. Tulajdonképpen alapembernek számít a középpályán, de a szurkolók rendszerint sok kritikával illetik játékát, és a forrás szerint a klubnál sem makulátlanul elégedettek a teljesítményével, így nyitottak lennének az eladására.
Bentancur pályafutása korábbi szakaszában a patinás argentin Boca Juniors egyletében játszott, viszonylag fiatal kora ellenére már 33 alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt