Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Atlético Madrid: Luis Suárez a bajnoki ünneplés közepette a Barcának is üzent!

Az Atlétic Madrid Valladolid elleni győztes találatát jegyző uruguayi klasszis nem fogta vissza az érzelmei által vezényelt gondolatait a meccset követő első nyilatkozatakor – Ezekből a gondolatokból  korábbi csapatának, az FC Barcelonának is kijutott.

Mint ismert, Luis Suárezt nem marasztalta a Barca, mondván 34 esztendősen, már nem lesz képes tartósan a legmagasabb szinten teljesíteni. Suráez alaposan rácáfolt a kétkedő katalánokra, és 21 bajnoki gólt jegyezve segítette révbe érni a La Ligában a “matracosokat”.

Hiába a Barcelonában eltöltött sok-sok szép év, a rengeteg barát és nagyobbnál-nagyobb sikerek, valóban nem válhattak el szépen a felek. Luis Suárezen ez egy év távlatából is abszolút érezhető volt.

“Nagyon nehéz időszakot hagytam magam mögött!” – Így az Atleti csatára a Movistarnak adott nyilatkozatában.

“Nehéz helyzetben voltam, nagyon mélyre kerültem, bezárva éreztem magam, de az Atlético ajtót nyitott a számomra, amelyért örökké hálás leszek a klubnak! Sokan szenvedtek körülöttem, velem együtt, különösen a feleségem és a gyerekeim. Nem érdemelték meg ezt az időszakot, figyelembe véve, hogy a karrierem során, napról-napra mellettem állnak.” – Folytatta Suárez.

“Elképesztő érzés az Atléticóval egyből bajnokságot nyerni! Nagyon boldog vagyok! Voltak nehézségeink a szezon során, de úgy érzem, mi voltunk a legkiegyensúlyozottabb csapat, így megérdemeltük a bajnoki címet” – Lekendezett immáron ötszörös spanyol bajnokként Suárez, akinek szerződése bár 2022 nyarán lejár, az Altéico Madrid elnöke, Enrique Cerezo nyíltan üzent neki a meccs után, hogy csupán rajta múlik, hosszabbítanak-e – Természetesen érdemei elismeréseként!