Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: megtalálta új vezetőedzőjét a Budafok – hivatalos

Az NB I-től búcsúzó Budafoki MTE kedd délelőtt a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Boér Gábor a csapat új vezetőedzője.

„Több jelölttel is egyeztettünk az elmúlt hetekben és végül azért esett Gáborra a választás, mert véleményünk szerint Magyarországon ő az egyik legtehetségesebb, legnagyobb potenciállal rendelkező vezetőedző, akinek ráadásul már több évnyi tapasztalata is van. Meggyőződésünk, hogy a megkezdett utunkat vele együtt tudjunk a leghatékonyabban folytatni, és a filozófiánkat, stílusunkat, indentitásunkat nem feladva a bajnokság élmezőnyéhez tartozni. A mostani megállapodásban lévő lehetőség mindkét fél számára előnyös. Nekünk egy lendületes, motivált, együttműködő szakemberre van szükségünk, Gábornak pedig egy olyan nyugodt, tudatos, kiszámítható környezetre, ami klubunkat jellemzi és ahol ezáltal ki tud bontakozni” – idézi a klubhonlap Oláh Lóránt sportigazgatót.

A 38 éves szakember mellett segítője, Makra Zsolt pályaedző is a budafoki szakmai stáb tagja lesz. Boér Gábor március közepén távozott Zalaegerszegről. Az edző tavaly nyáron vette át ZTE irányítását, és a 10., bennmaradást érő helyen adta át utódjának, Waltner Róbertnek. Az egerszegiek végül a kilencedik helyen végeztek.