Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: eldőlt Zidane további sorsa – sajtóhír

Egyre inkább kezd kirajzolódni a sokakat foglalkoztató nyári edzőkeringő, ugyanis a minap egy megbízható átigazolási szakértő számolt be a várható váltásokról…

 

Fabrizio Romano értesülései szerint a Real Madrid és Zinédine Zidane napokon, vagy akár már órákon belül hivatalos bejelentést fog tenni kettejük közös útjának elválását illetően. Az átigazolási szakértő százszázalékosra mondja a francia tréner távozását a “blancóktól”.

A 48 éves szakember újonc edzőként, 2016 és 2018 között zsinórban háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a “királyi gárdával”, majd a harmadik BL-cím után lemondott posztjáról. A Real az utódjaival elképesztő gyengélkedést mutatott be, így 2019 márciusában visszatért a kispadra, és a 2019-2020-as idény végén begyűjtötték a bajnoki címet és a spanyol Szuperkupát. Ennek ellenére Zidane viszony már korántsem olyannyira felhőtlen a klub vezetésével, mint az első, sikerekkel teli időszakban, és jó ideje lehet olvasni róla, hogy mindkét fél készen áll a váltásra, amely hamarosan be is következhet. A két időszak során együttesen 11 trófeát nyert a csapat edzőjeként.

A forrás megerősítette, hogy a “királyi gárda” vezetősége már március óta kapcsolatban áll a munkanélküli Massimiliano Allegrivel, azonban az olasz stratégát immár a Juventus és az Inter is ajánlatokkal bombázza, így hiába tárgyalnak régóta, lehet, hogy mégsem ők lesznek a befutók érte.