Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb argentin kapus sérült le – videóval

Ahogyan arról beszámoltunk, keddről szerdára virradóra az argentin válogatott 2-2-es döntetlent játszott világbajnoki selejtezőn Kolumbiával…

(Photo by Gabriel Aponte/Getty Images)

A mérkőzés első félidejének hajrájában még 2-0-s argentin vezetésnél az Albiceleste kapusa, Emiliano Martínez fejsérülést szenvedett a Yerry Minával való ütközést követően, mely után fejjel érkezett le a földre, így elővigyázatosságból nem folytathatta a mérkőzést, hanem le kellett cserélni. Az Aston Villa kapusa, hordágyon, nyakmerevítővel távozott, és kórházba szállították kivizsgálásra:

“Szeretném megköszönni a milliónyi üzenetet, elmondanám a családomnak és minden argentinnak, hogy jól vagyok, készen állok a folytatásra. Jó mérkőzést játszottunk, két gyors góllal, később azonban sajnos nem tudtuk bevinni a harmadikat, az ellenfél pedig kiegyenlített, de összességében pozitívnak tartom a találkozót”

– üzent az argentinok portása.

Mint ismeretes, Lionel Scaloni válogatottja első számú kapusát, Franco Armanit koronavírus-fertőzése okán kénytelen nélkülözni, így vette át Martínez a stafétát a gólvonal előtt, de most őt is elveszítették.