Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: hatodik meccsét is megnyerte Brazília – videóval

A vasárnap rajtoló Copa América előtt keddről szerdára virradóra újabb teljes világbajnoki selejtező fordulót bonyolítottak le a dél-amerikai kontinens csapatai…

(Photo by Christian Alvarenga/Getty Images)

A listavezető Brazília továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a világbajnoki selejtezősorozatban, miután a papírformának megfelelően egy korai és egy kései találattal 2-0-ra diadalmaskodott Paraguay otthonában.

Noha az első akciókat a hazaiak vezették, még négy perc sem telt a mérkőzésből, amikor a brazil válogatott megszerezte a vezetést, miután egy jobb oldali bejátszást követően egy lecsorgó labda a kapu torkában Neymar előtt kötött ki, ő pedig élt a kínálkozó lehetőséggel. (0-1) Hamar jöhetett volna az egyenlítés, Ederson kapus azonban bravúrral védte a hazai részről megeresztett távoli, életerős kísérletet. A brazilok uralták a játékot, sokkal többet birtokolták a játékszert, és időről időre helyzetbe is tudtak kerülni, azonban ezek rendre kimaradtak. Még az első negyedóra végén Richarlison közeli kísérletét a hatástalanította a kapujából kimozduló A. Silva. Ezt követően inkább a játék fizikai jellege dominált, többször is ápolás miatt állt a mérkőzés. Az első játékrész ráadásában Richarlison gólját les miatt nem adták meg a videóbírós ellenőrzést követően. Bár Berizzo mester fiai is próbálkoztak, a brazilok biztosan tartották meg minimális előnyüket az első félidő végén.

A térfélcsere után a vezetés birtokában a brazilok igyekeztek átengedni a területet, és többször is kontrából veszélyeztettek, A. Silva azonban hibátlanul védte a paraguayi ketrecet. A házigazda hiába igyekezett, képtelenek voltak nagyobb lehetőséget felmutatni, ellenben a túloldalt Marquinhos fejese kevéssel kerülte el a kaput, és a végig nagyon aktívan játszó Richarlison is nem egyszer közel járt a gólhoz. A paraguayi rohamokat általában csírájában elfojtották a brazilok, de a hajrában azért komoly nyomás alá helyezték őket. A hosszabbítás perceiben azonban az egyenlítés helyett Brazília egy kontrából szerzett újabb találattal bebiztosította a három pontot, miután Neymar lekészítéséből Lucas Paqueta lőtte ki hibátlanul a hosszú sarkot. (0-2) Paraguay hiába igyekezett becsülettel az egész mérkőzésen, kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy akár csak egyszer is bevegyék az esélyesebb Selecao kapuját.

A brazilok hatból hat győzelemmel továbbra is magabiztosan vezetik a selejtezőt, miközben mai ellenfelük egy győzelem és négy döntetlen után először kapott ki a sorozatban, így a hatodik helyen még mindig csak egyetlen ponttal van lemaradva az utolsó vb-szereplést érő negyedik helyezéstől.

Paraguay – Brazília 0-2 (0-1)
Helyszín: Estadio Defensores del Chaco, Asunción Vezette: Patricio Loustau (argentin)
Gólszerzők: – ill. Neymar (4.), Paqueta (90+3.)
Sárga lapok: G. Gómez (21.), Bareiro (87.), J. Alonso (88.), Alderete (88.), ill. Fred (43.), Gabriel Jesus (76.)
Kiállítás: – ill. 

Paraguay: A. Silva – Rojas (Espinola 61.), G. Gómez, J. Alonso, Alderete, Arzamendia – Villasanti (O. Romero 73.), Giménez (Avalos 61.), A. Cardozo (Bareiro 80.) – A. Romero (Samudio 80.), Almiron. Szövetségi kapitány: Eduardo Berizzo.

Brazília: Ederson – Danilo, Militao, Marquinhos, Alex Sandro – Gabriel Jesus (Everton 82.), Casemiro, Fred (Paqueta 46.), Richarlison (Gabriel Barbosa 82.) – Firmino (Douglas Luiz 73.), Neymar. Szövetségi kapitány: Tite.

 

A selejtezősorozatban eddig igencsak hullámzóan teljesítő Chile a kötelező győzelem helyett hazai környezetben csak 1-1-es döntetlent ért el Bolívia ellen a játéknap utolsó mérkőzésén. A La Roja hiába szerezte meg nagy nehezen a vezetést Erick Pulgar révén a második félidőben, nem sokkal később a helyiek legendája, Marcelo Moreno büntetőből válaszolni tudott, így a felek megosztoztak a pontokon. A két csapatot továbbra is csak egyetlen pont választja el egymástól a hetedik-nyolcadik helyen.

Chile – Bolívia 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Pulgar (69.), ill. Moreno (81. – büntetőből)

Az aktuális forduló eredményei

Ecuador – Peru 1-2
Venezuela – Uruguay 0-0
Kolumbia – Argentína  2-2
Paraguay – Brazília 0-2
Chile – Bolívia 1-1

A dél-amerikai vb-selejtezősorozat állása

A góllövőlista élmezőnye

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!