Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mancini: “Minden egyes percet meg kell ragadnunk!”

Az Európa-bajnokságra készülő olasz válogatott szövetségi kapitánya a minap nyílt levelet közölt egész Olaszország felé…

(Photo by Andrew Medichini – Pool/Getty Images)

Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Roberto Mancini a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt nyílt levelet írt az olasz lakosság felé, ami érzelmes, felfokozott hangulata miatt még inkább fokozhatja az Azzurri otthonában az Eb-lázat:

“Kedves Olaszország!

Mintha egy örökkévalóság választana el minket attól pillanattól, amikor a Stadio Olimpicoban kiharcoltuk a kontinensviadalon való részvétel jogát Görögországgal szemben. 2019 volt és október. Előttünk állt a lehetőség, hogy néhány hónappal később visszatérjünk az Olimpicoba és mérkőzésünkkel megnyissuk az Európa-bajnokságot.

Akkor úgy tűnt, hogy 2020-ban minden rendben megy majd, azonban mindannyian tudjuk, hogy mi következett ezután.

Megváltoztak a szokásaink. Hosszú hónapokig nem láthattuk a szeretteinket, el voltunk választva egymástól és sajnos néhányan itt is hagytak bennünket. Olyan hónapok voltak ezek, amikor a legegyszerűbb dolgok is borzasztóan bonyolulttá váltak. Senkinek nem volt könnyű, de valahogy mind túlestünk rajta.

A világjárvány következményei még mindig nyilvánvalóak, úgyhogy még erősnek kell maradnunk egy darabig.

Most sokkal inkább, mint eddig bármikor!

A nemzeti csapatunk órákra van attól, hogy egy fantasztikus és eltökélt nemzetet képviseljen az Európa-bajnokságon, ez az amiért a stábom és a 26 játékos minden egyes pályán töltött percet meg fog ragadni, hogy büszkévé tegye Itáliát.

Tudjuk, hogy a meccseink az egységet jelentik majd olaszok millióinak. Egy rövid pillanat erejéig el fogják felejteni a mögöttünk hagyott esztendőt. Ez az, amiért úgy vágunk neki ennek a tornának, hogy tisztában vagyunk az olasz válogatott és az olasz nép erejével.

Minden egyes percet meg fogunk becsülni, úgy lépünk majd pályára, mintha azok a gyerekek lennénk, akik éppen elkezdtek futballozni, de mégis úgy, hogy tudjuk, hogy felelősséggel tartozunk azok iránt, akiket és amit képviselünk. A világ egyik legerősebb és legcsodálatosabb országát.

Egyesülve a kék ég alatt, a kék szerelést viselve, legyünk eggyé egy kiáltásban, ami összeköt több, mint 60 millió olaszt: FORZA AZZURRI!”

Azzurri