Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

DVSC: sajtótájékoztatón jelentették be az erősítéseket

Péntek délután sajtótájékoztatót tartott az élvonalba visszajutó DVSC, ahol a klub sportigazgatója, Tőzsér Dániel volt a főszereplője.

A klub korábbi labdarúgója bejelentette, hogy a korábban több csapattal is szóba hozott Bódi Ádám marad a klubnál. A 30 éves középpályás 3 évre írt alá nevelőklubjához. Bódi egy szezont leszámítva, egész pályafutását Debrecenben töltötte. 2016/17-es szezonban Fehérváron futballozott.
Az egyszeres válogatott játékos oroszlánrészt vállalt a feljutásból is, 11 gólt és 10 gólpasszt jegyzet az NB II-ben.

A DVSC-hez télen csatlakozó Ugrai Roland is meghosszabbította a szerződését. Ugrai akkor félévre írt alá, most pedig 1+2 éves szerződés aljára kanyarította oda a nevét. A 28 éves játékos is aktív tagja volt a tavasszal másodosztályú bajnoki címet ünneplő csapatnak.

A hosszabbító játékosok mellett, a klub második nyári igazolását is bejelentette Tőzsér. A klub 1+3 évre szerződtette a Honvéd nevelésű Soltész Dominikot. A 20 éves támadó középpályás az elmúlt két esztendőben az Ajkában szerepelt kölcsönben.

Tőzsér Dániel azt is elmondta, hogy közel állnak ahhoz, hogy Dzsudzsák Balázzsal is megegyezzenek a szerződés hosszabbításról, így valószínűleg marad Debrecenben a 108-szoros válogatott középpályás.