Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Crystal Palace vinné a Manchester United kegyvesztett játékosát – sajtóhír

A Vörös Ördögök színeiben a 2020/21-es szezonban egyetlen percet sem játszott, azonban ő még így sem hagyná el a manchesteri együttest mindenáron. 

(Photo by Matthew Peters/Manchester United via Getty Images)

Crystal Palace felvette a kapcsolatot a Manchester United illetékeseivel Phil Jones átigazolását illetően. A 29 éves hátvéd jelenlegi szerződése 2023-ig szól, értékét pedig 5 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com.

Jones egyetlen percet sem kapott a 2020/21-es idényben Ole Gunnar Solskjaer mestertől, azonban még így sem távozna mindenáron a magas fizetése miatt. A 27-szeres angol válogatott védő csak abban az esetben igazolna el, ha fizetéséből nem kell engednie, amire kevés az esély.

A perememberré vált középhátvéd 2011-ben csatlakozott a Vörös Ördögökhöz a Blackburn Rovers csapatától közel 20 millió euróért. Az eddig lehúzott 10 év alatt a Manchester United színeiben 224 tétmérkőzést játszott le, ezeken 6 gólt és 10 gólpasszt jegyzett.