Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madird: Ancelotti rögtön bekeményített!

A blancók új vezetőedzője hétfőn megtartotta első edzését régi-új csapatánál. A 62 esztendős olasz tréner egyből a dolgok közepébe csapott. 

A beszámolók szerint függetlenül attól, hogy a válogatottaknál szereplő futballisták és/vagy a szabadságukat töltő játékosok hiánya miatt közel sem volt teljes a blancók kerete, Ancelotti ‘hivatalosan is elkezdte’ a felkészülést.

Már az első edzés nem feltétlenül sikerült pihentetőre, azonban ami a játékosok számára igazán meglepő volt, az az, hogy az éjszakát Valdebebasban kellett tölteniük.

Ancelotti korábbi regnálása alatt is előszeretettel alkalmazta, hogy a csapat az edzőközpontban töltsön el éjszakákat, a jobb pihenés és regenerálódás érdekében – Ez volt most is a cél, hiszen kedden (ahogy a hét többi napján is) újabb edzés várt a madridi játékoskora.

A Real Madrid felkészülése egészét Valdebebasban tölti, ahogyan az elmúlt nyáron a koronavírus-helyzet miatt, úgy idén sem utazik túrára a csapat!