Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSV kiválóságával erősít a Nice! – hivatalos

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Nice színeiben folytatja pályafutását a PSV Eindhoven fiatal középpályása, Pablo Rosario…

(Photo by Photo Prestige/Soccrates/Getty Images)

Újabb érkezőt jelentett be az OGC Nice a holland Pablo Rosario személyében. A 24 esztendős középpályás a PSV Eindhoventől érkezett, ahol az elmúlt három szezonban alapembernek számított. A nizzai gárda ötéves szerződést kötött vele, a PSV-nek pedig 6 millió eurót fizetett érte. A francia csapat olyan játékosok érkezését jelentette be már előtte mint Justin Kluivert vagy éppen Mario Lemina

Pablo Rosario utánpótlás szinten megfordult a Feyenoordnál, az Ajax-nál és a PSV-nél is. Végül az eindhoveni klub színeiben lett profi, ahol öt esztendőt töltött el. A PSV legjobbjai között a 2017/2018-as idényben mutatkozott be, a következő szezontól a csapat meghatározó alakja lett. Minden sorozatot figyelembe véve 138 mérkőzésen lépett pályára a neves holland csapatban, ezeken 5 gólt és 11 gólpasszt jegyzett.