Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A horvát bajnoktól érkezett védő a Ferencvároshoz – hivatalos

Az NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette Marijan Cabraját, a horvát bajnok Dinamo Zagrebtól.

(Photo by TF-Images/Getty Images)

A 24 éves horvát balhátvéd a zágrábi klub akadémiáján nevelkedett, 2018-tól idén januárig a HNK Gorica futballistája volt, majd visszatért a Dinamóhoz, amellyel bajnoki címet és horvát kupagyőzelmet ünnepelhetett. Cabraja pályafutása során 84 mérkőzésen játszott a horvát élvonalban, összesen három gólt szerzett és nyolc gólpasszt osztott ki.

A Transfermarkt által 1 millió euróra taksált labdarúgó az NB I második legdrágább balbekkje lesz, az első éppen klubbéli posztriválisa, a bosnyák válogatott, Eldar Civic, aki 1,5 millió eurót ér a Transfermarkt adatai alapján. Cabraja az U19-es és az U21-es horvát válogatottban is játszhatott már, előbbivel a korosztályos Európa-bajnokságon is szerepelt. A germanijak.hr szerint Cabraja az idény végéig kölcsönben szerepel a Fradiban, amelynek opciós joga van végleg megvásárolni a balhátvéd játékjogát.