Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Friss Copa-győztes támadó szerződhet az MLS-be

Az MLS-ben szereplő Orlando City csapata közel áll ahhoz, hogy szerződtesse a River Plate argentin válogatott támadóját, Julián Álvarezt.

(Photo by Gustavo Pagano/Getty Images)

 

A 21 éves támadó tagja volt, a most nyáron Copa America győzelemig menetelő argentin válogatottnak. Kétszeres felnőtt válogatott, de a korosztályos válogatottaknak rendszeres tagja volt.
Álvarez 2018 óta tagja a River felnőtt keretének, korábban még a Real Madrid is tesztelte, de végül nem került sor a szerződtetésére.

Álvarez piaci értékét a transfermarkt 15 millió euróra becsüli, a Riverrel 2022 év végéig áll szerződésben.

A játékos támadóként, illetve a támadó harmad mindkét szélén bevethető, bárhol is számítanának rá az amerikaiak, nagyszerű erősítés lenne a többek között Nanit is foglalkoztató csapatnak.