Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: szakadó eső, napsütés és pontosztozkodás Zalaegerszegen

Az Ekl-kiesés után a bajnokságot sem tudta jól kezdeni a Fehérvár, – így nem tudta kihasználni a Ferencváros tegnapi vereségét – a Zalaegerszeg Demjén bravúrjainak is köszönhetően otthon tudott tartani egy pontot.

Az első félidő elején leginkább a ZTE térfelén folyt a játék, a Fehérvár jól letámadta ellenfelét, de igazán nagy helyzet nem alakult ki az első 15 percben. A 16. percben Bobál és Kovácsik ütköztek össze, szerencsére egyikük sem szenvedett súlyos sérülést. Ezután felpörögtek az események, a 19. percben Heister lőtt fölé, majd a 21.-ben Nikolics lőtt mellé. A 24. percben a Zete is veszélyeztetett, de Zimonyi fejese elkerülte a kaput. A 27. percben ismét Nikolics előtt adódott lehetőség, de fejese célt tévesztett, a 34. percben pedig Demjén védte a ziccerét. A második játékrész is mozgalmasan indult, a 47. percben Dárdai góljával vezetést szerzett a Fehérvár (0-1). Ezután a ZTE előtt adódhattak volna lehetőségek, de a fehérvári védelem mindig menteni tudott. A 69. percben azonban jött az egyenlítés, Kovácsik ütötte rossz helyre a labdát, Babati pedig gólra váltotta a lehetőséget (1-1). A 78. percben ismét a Fehérvár alakított ki lehetőséget, de Stopira nem tudott beleérni Dárdai beadásába. A 83. percben Rus szabadrúgását kellett bravúrral védenie Demjénnek, amivel pontot mentett a csapatának.

Zalaegerszeg – MOL Fehérvár 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Babati (69.) ill. Dárdai (47.)

Az 1. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Paks 2-3 Mezőkövesd
Gyirmót 1-1 MTK

Szombat:
FTC 1-2 Kisvárda
Honvéd 1–4 Debrecen

Vasárnap:
Zalaegerszeg 1-1 MOL Fehérvár
20:00 Újpest – Puskás Akadémia (Tv: Duna World)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: