Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Szoboszlai kettőt vállalt az RB Leipzig négy góljából – videóval

A Bundesliga 2. fordulójában az RB Leipzig a VfB Stuttgartot fogadta. Szoboszlai Dominik először került be a kezdőbe és rögtön két góllal nyitott. A Lipcse végül 4 góllal nyert. 

(Photo by Hendrik Schmidt/picture alliance via Getty Images)

Már az első félidőben hatalmas fölényben játszott a lipcsei csapat. A 9. percben André Silva kapott zseniális passzt, de a hatalmas helyzetet kihagyta. A 11. percben a vendégeknek is volt egy helyzete, ekkor Al Ghaddioui elé került a labda egy szabadrúgást követően, aki azonnal kapura is lőtt, ám Gulácsi remek mozdulattal védeni tudott. A hazaiak megrohamozták a Stuttgart kapuját, amiből végül a 38. percben lett vezető gól: egy felszabadítás után a védő éppen Szoboszlai Dominiknak passzolta a labdát, a magyar középpályás pedig távolról hatalmas gólt lőtt a kapu bal oldalába. A 42. percben még N’Kunkunak volt egy helyzete, de a védők az utolsó pillanatban blokkoltak, és ezzel le is zárult az első játékrész.

A második félidőben sem változott a játék képe, sőt, a Lipcse hatékonyabban is játszott. Már rögtön a 46. percben meglőtték a második góljukat, amikor Forsberg csapott le egy kallódó labdára a kapu előtt, majd a bal alsó sarokba lőtte. Az 51. percben Szoboszlai egy szabadrúgáshoz állt oda, amit jó helyről végezhetett el, de Müller védeni tudta a lövését. Az 52. percben ismét szabadrúgáshoz jutott a Leipzig, de ezt Szoboszlai már belőtte: a közepes távolságból elvégzett lövés átjutott a védelmen, sőt, a kapuson is és meg sem állt a hálóig. A 64. percben Kampf kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott a hazai csapat. André Silva állt oda a labda mögé, aki a kapu jobb oldalába bombázott védhetetlenül. Szoboszlait a 69. percben cserélte le Jesse March vezetőedző. Ezt követően már eseménytelenül zajlott le a mérkőzés, a Lipcse pihent, a Stuttgart pedig feladta, így már nem változott az eredmény.

RB Leipzig – Vfb Stuttgart 4-0 (0-0)
Helyszín: Red Bull Aréna (Lipcse) Vezette: Florian Badstübner
Gólszerzők: Szoboszlai (38. 52.), Forsberg (46.), André Silva (65. – büntetőből) ill. –
Sárga lap: – ill. Kempf (64.), Forster (68.), Mavropanos (71.)
Kiállítás: – ill. –

RB Leipzig: Gulácsi, Gvardiol, Simakan, Orban (Mukiele, 76.), Klosterman, Haidara (Sabitzer, 68.), Adams, Nkunku (Poulsen, 82.), Forsberg, Szoboszlai (Laimer, 69.), André Silva (Hwang, 69.). Vezetőedző: Jesse Marsch

Vfb Stuttgart: Müller, Mavropanos (Stenzel, 84.), Anton, Kempf, Massimo, Klement (Milliot, 73.), Endo, Sosa, Forster (Thommy, 81.), Klimowicz (Kalajdzic, 73.), Al Ghaddioui. Vezetőedző: Pellegrino Matarazzo

A Bundesliga 2. fordulójának eddigi eredményei és további programja: 
Péntek:
RB Leipzig – VfB Stuttgart 4-0
Szombat:
15:30 Eintracht Frankfurt – Augsburg
15:30 Freiburg – Borussia Dortmund (Tv: Spíler 1)
15:30 Fürth – Bielefeld
15:30 Hertha BSC – Wolfsburg
15:30 VfL Bochum – Mainz (Tv: Aréna 4)
18:30 Bayer Leverkusen – Mönchengladbach (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
15:30 Hoffenheim – Union Berlin (Tv: Aréna 4)
18:30 Bayern München – Köln (Tv: Aréna 4)
A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: