Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pelé továbbra is az intenzíven marad

A múlt hétvégén daganatos megbetegedése miatt megoperált egykori brazil világklasszis játékos állapotáról újabb információk láttak napvilágot…

(Photo by FABI0 TEIXEIRA /Anadolu Agency/Getty Images)

A brazilok 80 éves egykori klasszisa, Pelé a közösségi oldalán keresztül hozta nyilvánosságra, hogy daganatos megbetegedése miatt megoperálták egy Sao Pauló-i kórházban. Az őt kezelő Albert Einstein klinika pénteken közölte, hogy a 80 éves legendás futballista felépülése kielégítően halad a beavatkozás óta, de még maradnia kell az intenzív osztályon. Egyúttal megerősítették, hogy az egykori kiválóság magánál van, aktívan beszél, életjelei normálisak.

Pelé korábbi beszámolója értelmében múlt szombaton eltávolítottak egy gyanús elváltozást a vastagbeléből, de már nagyon jól érezi magát: “szerencsére hozzászoktam, hogy nagy győzelmeket ünnepeljek. Mosollyal az arcomon, sok optimizmussal és örömmel fogok szembenézni ezzel a mérkőzéssel is, hiszen a családom és a barátaim szeretete támogat.”

A brazilok legendája a járvány miatt elhalasztott rutinvizsgálatokra érkezett a Sao Paulo-i kórházba, ahol már közel két hete ápolják.

Pelé annak idején 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben ünnepelhetett világbajnoki címet a brazil válogatott futballistájaként.